Nyitókép: aijohn784/Getty Images

Holttest a Klauzál téren - kiderült, mi történhetett

Infostart
2023. augusztus 11. 09:14
Őrizetbe vette a rendőrség a Klauzál téri bántalmazót - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság.

A rendőrségi beszámoló szerint csütörtökön, nem sokkal hajnali egy óra előtt érkezett bejelentés, hogy a VII. kerületben, a Klauzál téren holtan találtak egy akkor még ismeretlen személyazonosságú embert.

A szemle során megállapították, hogy a férfi halálát idegenkezűség okozta, ezért a Budapesti Rendőr-főkapitányság halált okozó testi sértés bűntett gyanúja miatt rendelt el nyomozást.

Az adatgyűjtés eredményeként a bejelentéstől számított 11 órán belül azonosították, majd a józsefvárosi rendőrök a Rákóczi téren még aznap elfogták a bűncselekmény elkövetésével gyanúsítható férfit.

A rendelkezésre álló adatok szerint a 30 éves, ukrán állampolgárságú férfi a bűncselekmény éjszakáján a Klauzál téren pénzt követelt padon ülő áldozatától. Mivel nem kapott,

súlyosan bántalmazta a 49 éves férfit, majd elvett tőle ötezer forintot.

Az életvédelmi nyomozók halált okozó testi sértés és rablás bűntett megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki a férfit, majd őrizetbe vették.

A gyanúsított nem tett vallomást.

A nyomozás megállapította, hogy a férfinak társa is volt, aki tétlenül végignézte a sértett bántalmazását, majd az elkövetővel együtt borozott az elvett pénzből.

Az életvédelmi nyomozók a 46 éves férfival szemben segítségnyújtás elmulasztása vétség miatt indítottak büntetőeljárást - áll a közleményben.