Nyitókép: NATO

Új tábornok irányítja a székesfehérvári NATO-parancsnokságot

Infostart
2023. július 31. 20:30
A Közép-európai Többnemzeti Hadosztály-parancsnokságán (HQ MND-C): a távozó horvát Denis Tretinjak vezérőrnagyot a szlovákiai Tibor Králik dandártábornok váltja.

A hétfői átadás-átvételi ünnepségen Denis Tretinjak kiemelte: amikor 2020 nyarán Székesfehérvárra érkezett, kis, lelkes csapat várta, amely eltökélte, hogy maradéktalanul eléri céljait. Hozzátette: ezeket lépésről lépésre valósították meg, és a HQ MND-C-nél a hadosztály-parancsnokság keretnemzetei - azaz a parancsnokságot alapító Magyarország, Horvátország, majd Szlovákia - mellett azóta német, olasz, lengyel, román, spanyol, szlovén és török katonák is szolgálnak, Nagy-Britannia az egyetlen, amely még nem küldött katonát Székesfehérvárra, csupán a csatlakozási szándékát jelezte.

Utódjáról szólva hangsúlyozta: jól ismeri Tibor Králik képességeit, így biztos abban, hogy vezetésével a hadosztály-parancsnokság hamarosan eléri a legközelebbi célját, a teljes műveleti képességet.

Tibor Králik, aki már több mint egy éve szolgál Székesfehérváron, megköszönte elődje munkáját, majd megjegyezte, hogy a hadosztály-parancsnokság valamennyi tagja "emberfeletti teljesítményt" nyújtott a célok elérése érdekében. Jelezte, hogy a parancsnoki tevékenységét abban a megközelítésben kívánja folytatni, ahogy elődje tette ezt.

Böröndi Gábor, a Honvéd Vezérkar főnöke az átadás-átvétellel kapcsolatban kiemelte:

négy évvel korábban fogalmazódott meg az igény, hogy legyen hadosztályszintű parancsnokság Közép-Kelet-Európában.

"Magyarország felvállalta, hogy itt, Székesfehérváron megalakítja ezt, és elkezdi a munkát tanuló jelleggel, hogyan kell hadosztályszinten szolgálatot teljesíteni, többnemzeti törzsben hogyan tudunk együttműködni másokkal" - fogalmazott, megemlítve, hogy közben kitört egy háború a határ mentén, Magyarország és Szlovákia pedig frontország lett.

Azt mondta, a NATO - érzékelve, hogy a térségben nincs validált, jóváhagyott parancsnoksági elem - azonnal elkezdte a többnemzeti magyar hadosztályt (eVA BG HUN) felkészíteni és a NATO-struktúra részévé tenni, jelenleg pedig azon dolgoznak, hogy a teljes készenlétet elérje ez a hadosztályszintű képesség, hiszen szükség van rá. Megjegyezte, hogy a háború miatt bármikor megerősítő elemek érkezhetnek.

Böröndi Gábor jelezte, hogy a Közép-európai Többnemzeti Hadosztály-parancsnokságnak év végéig kell elérnie a teljes műveleti képességet, ehhez még híradó eszközök és felszerelések hiányoznak, amelyek szükséges fedezetét a kormány és a Magyar Honvédség biztosítja.