Nyitókép: MTI/Bodnár Boglárka

2000-ben lerombolt hidat építettek újjá Szlovákia és Magyarország között

Infostart
2023. július 28. 15:28
Átadták az új Ipoly-hidat a magyarországi Ipolydamásd és a szlovákiai Helemba között, ami jól példázza a két ország közötti stratégiai kapcsolatokat és a kiváló határ menti együttműködést - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a helyszínen.

A tárcavezető az ünnepségen fontos kormányzati feladatnak nevezte a minél több határátkelő nyitását, mondván, hogy ez jó Szlovákiának, jó Magyarországnak, jó a szlovákoknak, jó a magyaroknak.

Kiemelte: 2010-ben huszonkét átkelőpont volt a két ország között, ami mára harminchétre nőtt, tehát az utóbbi tizenhárom évben ez a tizenötödik új átkelő, amely itt is egy méltatlan állapotot számol fel.

Szavai szerint ugyanis méltatlan állapot volt, hogy Ipolydamásd és Helemba között 24 kilométer, vagyis csaknem fél óra volt az út.

"Átláttak a túloldalra, mégsem tudtak átmenni,

kerülni kellett. Most átlátnak a túloldalra, és oda is tudnak menni" - fogalmazott.

Helemba, 2023. július 28. A magyarországi Ipolydamásd és a szlovákiai Helemba közötti, újonnan átadott Ipoly-híd Helembánál 2023. július 28-án. Az európai uniós finanszírozással, 2,5 milliárd forintból elkészült 58 méteres híd mellett mindkét oldalon megépültek a szükséges utak is. MTI/Bodnár Boglárka

Aláhúzta, hogy az európai uniós finanszírozással, 2,5 milliárd forintból elkészült 58 méteres híd mellett mindkét oldalon megépültek a szükséges utak is.

A Magyar Építők arra emlékeztet, hogy a most lezárult beruházás egy régóta fennálló hiányt kezelt, ugyanis a két település közötti eredeti hidat 2000-ben az ár vitte el.