Nyitókép: Ocskaymark/Getty Images

Nem csitulnak az indulatok a Bolt Taxi ügyében, itt a fordulat

Infostart
2023. július 26. 07:01
A Niveus Consulting Group szerint nem igazak azok a vádak, melyek szerint a Bolt Taxi számlázási gyakorlatával jelentős károkat és hátrányokat okoz a konkurens társaságoknak. A tanácsadó cég állásfoglalása szerint a Bolt nem rövidítette meg a magyar államkasszát.

A Niveus Consulting Group közleményben reagált a budapesti taxitársaságok azon vádjára, hogy szerintük a Bolt Taxi az engedélyezett tevékenységét nem saját maga végzi, hanem azt kiszervezi külföldi partnerének annak érdekében, hogy kihasználva az uniós jogszabályokat, kedvezőbb feltételeket biztosítson a vele szerződött személyszállítóknak úgy, hogy azok nem fizetnek be áfát.

A taxisok közlése szerint

a Bolt HTX Kft. megsérti az egyes társaságok mint versenytársak méltányos érdekét és a tisztességes versenyhez való jogát.

Az Infostartnak is megküldött felhívásban az is olvasható, hogy „ez az előny csak látszólagos, vagyis az áfamentes számlák után idehaza a taxis személyszállítónak kell megfizetni az áfát, elsőre nem feltétlenül lesz világos az egyébként jellemzően alanyi adómentes, a bevallások rejtelmeiben nem különösebben jártas taxis számára”.

Ezek után az adóhatóságot emlegették, és jelezték, bíznak abban „egy átfogó vizsgálat gondoskodik a jogszerű állapot helyreállításáról, azaz az engedélyezett tevékenységet az engedélyes, a magyar bejegyzésű Bolt HTX Kft. maga végezze és azt ennek megfelelően, az alkalmazandó magyar adószabályok szerint az áfával együtt számlázza, ahogyan azt valamennyi versenytárs is teszi”.

A főként üzleti tanácsadással foglalkozó Niveus Consulting Group azonban cáfolta mindezt. Közleményükben azt írják, hogy a taxis személyszállítóknak a külföldön kiállított áfa-mentes számlák után meg kell fizetniük az áfát idehaza, így

a Niveus Consulting Group állásfoglalása szerint a Bolt nem okozott kárt a magyar államkasszának.

Hozzáteszik, hogy a Bolt felelőssége maximum abban állapítható meg, hogy erről nem tájékoztatta a – döntően – alanyi adómentes taxisokat, ugyanakkor ez nem jogszabály által előírt feladat.

„A lényeg az, hogy alanyi adómentes személynek is áfafizetési kötelezettsége van itthon, abban az esetben, ha külföldről szolgáltatást vesz igénybe (például jutalékot fizet a külföldi Boltnak)” – áll a közleményben.

A Niveus Consulting Group egy példával állt elő a tisztánlátás és az ügy megvilágítása érdekében: azt írják, hogy ha adott esetben a Bolt 25 százalék jutalékot számláz, a taxis 100 forintot kér az útért. Ez azt jelenti, hogy a (külföldi) Bolt kiállított egy számlát 25 forint jutalékról, amit a taxis ki is fizetett,

de ezt követően 6,75 forint áfát még be kellene fizetnie az államkasszába, tehát az államkasszát nem rövidítik meg.

Pálffy Miklós, a Niveus Consulting Group együttműködő jogi partnere minden alanyi adómentes személy figyelmét felhívta erre az áfa fizetési kötelezettségre és javasolja, hogy kérdés vagy bizonytalanság esetén forduljanak könyvelőhöz.

Az üggyel kapcsolatban Bedő Dávid, a Momentum frakcióvezető-helyettese is közétette véleményét a Facebookon. Az ellenzéki politikus szerint nem helyes a szolgáltatások fejlesztése helyett a konkurencia letörésére játszani.

„Ahelyett tehát, hogy a sokak által használt és megbízható Boltot lehetetlenítenék el a taxisok, fókuszálhatnának a saját szolgáltatásaik fejlesztésére vagy a taxis hiénák elleni harcra.” – fogalmazott Bedő Dávid.

A frakcióvezető-helyettes hozzátette: a Bolt Taxi megfelel a magyar és az uniós szabályozásoknak, szerinte egy olyan cégről van szó, amely magyar alkalmazottakat foglalkoztat, a hálózat sofőrpartnerei is magyarok.