Nyitókép: MTVA/Bizományosi: Balaton József

Reagált a Bolt és a BKK a taxis "hadüzenetre"

Infostart / InfoRádió - Domanits András
2023. július 12. 19:32
Az Országos Taxis Szövetség szerint nem felel meg a Bolt logója és szabadjelzése az előírásoknak, ezért kérik a cég engedélyének bevonását. A Bolt szerint ugyanakkor a társaság a fővárosi taxirendeletben foglalt kritériumoknak teljes mértékben megfelel.

A Bolt HTX Kft. minden esetben a magyar jogi szabályozások szerint jár el, és azoknak maximálisan eleget téve mindenben együttműködik az illetékes hatóságokkal – írta az InfoRádiónak küldött közleményében a taxitársaság, amely ellen az Országos Taxis Szövetség tett panaszt.

Metál Zoltán, a szervezet elnöke korábban jelezte: a Bolt védjegyhasználati gyakorlatát sérelmező beadványt küldtek a fővárosi önkormányzatnak, kifogásolva társaság autóin használt logókat és szabadjelzéseket. Elmondása szerint a cég nem olyan logót és szabadjelzőméretet, illetve -színt használ, amilyen védjegyoltalomra megkapta az engdélyt.

Ugyan rendelkeznek az EU-ban védjegyoltalommal, de annak teljesen más a színösszállítása, más a betűmérete, vagyis merőben eltér a magyar arculattól

– tette hozzá. „Ebben a tekintetben nem valósult meg az a magyar védjegyoltalom, amit a rendelet előír.”

A Bolt InfoRádióhoz eljuttatott közleménye szerint a társaság védjegyoltalommal, azon belül is szóra és szóösszetételre vonatkozó védjeggyel rendelkezik. „A Bolt Technology OÜ, vagyis a Bolt központ a jogosultja az érvényes, nemzeti (magyar) BOLT TAXI szóvédjegynek. A Bolt HTX Kft. jogosult a nevezett védjegy használatára és arra, hogy a védjegy használatát a vele szerződéses jogviszonyban álló partnerei számára engedélyezze. Emellett a társaság a Budapest Főváros Kormányhivatala és a Budapesti Közlekedési Központ Zrt. által kiadott engedély alapján jogosult a védjegyoltalommal ellátott szabadjelző használatára” – áll a közleményben.

A Budapesti Közlekedési Központ is közölte álláspontját, amely szerint a Taxirendelet előírásainak megfelelően járt el, amikor előzetes jóváhagyást adott a Bolt Taxi számára. "A taxitársaság az előzetes vizsgálat során bemutatta saját, egyedi szabadjelzőjét is, tehát

a BKK nem csak a »BOLT TAXI« szóösszetételt engedélyezte, hanem a bemutatott szabadjelzőt is, amelyen a védjeggyel rendelkező szó szerepel.

Közlik, az OTSZ állításaival ellentétben a BKK nem ad ki engedélyt, csupán egy előzetes megfelelőségi igazolást, amely nem vonható vissza, és erre indoka sem lenne a Bolt esetében. Ráadásul a BKK az előzetes jóváhagyás előtt a közlekedési hatóság szakmai véleményét is kikérte.

A Bolt Taxi szabadjelzőjének védjegyhasználati gyakorlatát a BKK a szabadjelző jóváhagyásának kiadásakor jogszerűnek tartotta (különben nem állította volna ki az igazolást) és jelenleg is annak tartja.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Reagált a Bolt a taxisszövetség panaszaira
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást