Nyári tábor nyílt menekült gyermekeknek a Dévai Fogadóban

Infostart
2023. június 27. 16:47
A háromhetes programsorozaton 45 ukrajnai menekült gyermek vehet részt.

A Budapest-Józsefvárosi Evangélikus Egyházközség által fenntartott Dévai Fogadó Menekülteket Segítő Közösségi Központ 2022. november 30-án nyitott meg. A Dévai Fogadóban folytatott tevékenységek között fontos szerepet játszik a menekült gyermekekkel való foglalkozás. Ennek egyik legfontosabb eleme a most kezdődött nyári tábor.

A segítő központ egyik legfontosabb feladata az Ukrajnában zajló háború elől menekülő gyerekekkel való foglalkozás. A háromhetes programsorozat, a „Napraforgó tábor a Dévai Fogadóban”, hétfőtől péntekig, ötnapos turnusokban nyújt elfoglaltságot a táborozni vágyó, Ukrajnából menekült 6-12 éves gyermekek számára. A program mind a 45 résztvevő számára ingyenes.

A foglalkozásokat szakképzett fejlesztő pedagógusok tartják, önkéntesek és ukrán-magyar tolmácsok segítségével. A tábor célja, hogy elősegítse a gyerekek fejlődését és közösségi integrációját: a tábor kiváló lehetőség új barátok szerzésére, a magyar nyelv gyakorlására, illetve kreatív tevékenységek végzésére. A programok között megtalálhatók a városnéző hajókázások, a Minipolisz, múzeum, kiállítás állatkert és színházlátogatások.

A tábor az UNHCR és a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet támogatásával valósul meg.