Nyitókép: MTI Fotó: Kovács Tamás

Két régi óvodaépületet is eladhatnak Szegeden, már elkészült az előterjesztés

Infostart
2023. június 19. 21:04
Korábban bezárt szegedi óvodák épületeit adhatják el Szegeden. Az ezt tartalmazó rendelettervezetről pénteken szavaz a helyi közgyűlés.

A Délmagyar ismerteti a Kovács Tamás gazdasági alpolgármester rendelettervezet, amely arról szól, hogy a Bem utca 3-as szám alatti és a Szél utcai épületek eladásából szeretne az önkormányzat pénzhez jutni.

A korábbi óvodákat július 31-től vették el az óvodák igazgatóságától, és augusztus 1-től az IKV hasznosítja. Az alpolgármester "hasznosításnak” nevezi az épületek eladását, amire egyébként majd pályázatot írnak ki.

A dokumentum szövege szerint a zártkörű pályázat benyújtására olyan jogi személy lehet jogosult, aki köznevelési feladatot kíván az ingatlanban ellátni.

A helyi lap azt vélelmezi, hogy

"elképzelhető, óvoda lesz ott megint, csak éppen nem önkormányzati".

Egy tanácsadó cég az egyik épületet 120, a másikat 140 millió forintra értékelte.