Nyitókép: Budapest Airport

Most nem lesz egyszerű elrepülni Budapestről – fontos információk az utasoknak

Infostart / InfoRádió - Várkonyi Gyula
2023. május 30. 21:20
A labdarúgó Európa-liga döntőjének helyszíne szerdán Budapest lesz. Emiatt több tízezerrel több utas fog érkezni a hét közepén a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérre. Valentínyi Katalin, a Budapest Airport Zrt. kommunikációs és kormányzati kapcsolatok vezérigazgató-helyettese azt kéri az utasoktól, hogy már a gép indulása előtt két és fél órával érjenek ki a repültérre.

A spanyol Sevilla és az olasz Roma csapata vívja a második legrangosabb klubtorna, az Európa Liga döntőjét, amelynek helyszíne most szerdán a budapesti Puskás Aréna lesz.

A normál utasforgalom mellett a kiemelt sporteseményre – több mint 70 charter járattal – több tízezer külföldi szurkoló is érkezik a szerda reggeli óráktól kezdődően egészen délutánig. A mérkőzés után a többség azonnal távozik, az utolsó charterjáratok várhatóan csütörtök reggel indulnak.

Mindez nagyon komolyan érinti majd a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér forgalmát – hívta fel a figyelmet a Budapest Airport Zrt. kommunikációs és kormányzati kapcsolatok vezérigazgató-helyettese.

Valentínyi Katalin tájékoztatása szerint a BA hónapok óta készül erre az összetett, komoly logisztikát igénylő feladatra, hogy az említett két napon lehetőség szerint gördülékeny utasforgalmat biztosítsanak mindenki számára.

A szakember praktikus tanácsokkal is szolgált azoknak, akik szerda–csütörtök fognak elrepülni Budapestről.

  • különösen szerdán, de már kedden, illetve csütörtök is érdemes figyelemmel lenni arra, hogy több lezárás is érvényben lehet, akár a Ferihegyre vezető úton is;
  • mindenki számára tanácsos a járata indulása előtt – a megszokott két óra helyett – legalább két és fél órával, akár még korábban megérkezni a repülőtérre, különösen akkor, ha erre az adott légitársaság felhívja a figyelmet.

A forgalomkorlátozásokról a BKK/BKV, illetve a rendőrség honlapjáról érdemes tájékozódni.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Most nem lesz egyszerű elrepülni Budapestről – fontos információk az utasoknak
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást