Nyitókép: A balatonboglári Xantus János Gömbkilátó 2020. novemberében. MTI/Varga György

Újabb helyen kell fizetni a parkolásért a Balatonnál

Infostart
2023. május 8. 06:54
Balatonbogláron a parti övezetben óránként 400, a többi zónában 300 forintot kell fizetni a parkolásért.

Április óta élesben működik Balatonbogláron a fizetős parkolás. Nem lehet már ingyenesen várakozni a frekventált helyeken és azok környékén - írja a napi.hu, amely további eseteket is felsorol.

A belvárosban, valamint a Várdomb és a Gömbkilátó környékén 300, a parti övezetben pedig 400 forintot kell fizetni óránként a parkolásért.

A part közelében az egyes zónában, vagyis a Parti sétány, Platán sor, Platán tér, Kikötő utca, Tinódi utca, Kodály Zoltán utcának a Platán sor és a Matróz köz közötti szakaszán, valamint a Kodály Zoltán utca keleti végén lévő parkolóban május elseje és szeptember 30-a között egész nap fizetni kell a megállásért.

A második és a harmadik övezetben, ami a városközpontot és a várdombot érinti, csak meghatározott időben szednek díjat. Lesz egyhetes és éves parkolási bérlet is.

Szeretnénk még sokáig ingyenesen működtetni a strandokat, ennek azonban vannak költségei - mondta a sonline.hu-nak a település polgármester. Mészáros Miklós szerint fontos, hogy ezt ne csak a boglári adófizetők finanszírozzák, hanem a turisták is részt vállaljanak a kiadásokból. A parkolásból származó bevételt erre szeretnék fordítani.

A polgármester at is mondta, hogy az állandó lakosoknak természetesen nem kell fizetniük a parkolásért, a vendégeknek és a turistáknak azonban igen. Ez főleg a nyaralótulajdogosakat érinti majd keményen.