Összecsapás a Karmelitánál: több órás fogva tartás után engedték szabadon a momentumos képviselőt

Infostart
2023. május 4. 08:11
További demonstrálókat próbálnak azonosítani a helyszínen készült felvételek alapján.

Mint korábban arról az Infostarton beszámoltunk, szerdán a bosszútörvénynek nevezett pedagógus státusztörvény ellen, valamint az oktatás jövőjéért demonstráltak Budapesten a diákok, tanárok és civilek. A gyülekezés a Miniszterelnöki Kabinetirodának otthont adó Karmelitánál végződött, könnygázzal és kordonbontással.

A budai Várban tartott kordonbontó megmozduláson részt vett Tompos Márton is, a Momentum parlamenti képviselője, akit a rendőrsorfal mögé rántottak be a rendőrök, majd gyorskötözővel megbilincselték, később elszállították. A politikust éjjel fél kettőkor engedtek ki a Gyorskocsi utcai fogdából – írja a 24.hu.

A Momentum sérelmezte, hogy Tompos Mártont több órát tartották fogva, és nem engedték be hozzá a Momentum ügyvédjét. A képviselő mellett

egy kiskorú gyereket is fogva tartottak, akinek szülei nem beszélhettek a gyerekükkel a rendőrségen.

"Az persze nem derült ki, hogy miért vitték be a Momentum országgyűlési képviselőjét, ahogy az sem, hogy miért volt szükség este könnygázra, gumibotra és rendőri brutalitásra" – írta a Momentum.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság szerda esti közleménye szerint a Karmelitához vonuló, státusztörvény ellen tüntető diákok visszaéltek a gyülekezési joggal, és este 8 óra körül rátámadtak a rendőrökre, miután "betörtek az építési területre".

Fotó: Infostart

Este öt embert távolítottak el a tömegből, őket hivatalos személy elleni erőszak miatt fel is jelentették. További nyolc embert azért jelentettek fel, mert "arcukat maszkkal eltakarva vettek részt a jogellenes gyűlésen". Az egyik arcát eltakaró tüntetőt elő is állították, mert megpróbált elmenekülni az őt igazoltatni akaró rendőrök elől – írja a hvg.hu.

Fotó: Infostart

Szintén előállították egy nőt, aki "pirotechnikai termékkel kapcsolatos szabálysértést" követett el a Karmelitánál, illetve egy fiatalt, akinél késeket és egy ollót találtak még korábban, a belvárosban, a tüntetés hivatalosan bejelentett részén. Utóbbi ellen "gyülekezési szabadság megsértése vétség" miatt büntető eljárás is indult.

A rendőrség ezen kívül azt is közölte, hogy "a támadókkal szemben" vegyi eszközt alkalmaztak – ez könnygáz bevetését jelenti; a további támadók és más bűncselekmények elkövetőit a kamerafelvételek alapján azonosítják.