Nyitókép: MTI/Rosta Tibor

Országbérlet: Lázár János új lehetőségről beszélt

InfoRádió
2023. április 21. 16:53
Hétfőtől a MÁV applikációján keresztül, április 28-tól pedig mindenhol máshol is meg lehet vásárolni a vármegye- és országbérleteket, amiket május elsejétől lehet használni – jelentette be a közlekedési miniszter.

Lázár János megfogalmazása szerint ha az üzemanyag nagyon drága, a kormánynak valahogyan segítenie kell a napi 4-4,5 millió ingázót. Ezért vezetik be a vármegyei- és országbérletet, ami olcsó, egyszerű és igazságos – jelentette ki a közlekedési minisztert a hódmezővásárhelyi Rádió 7 műsorában.

Olcsó, mert versenyképes minden alternatívával – magyarázta a tárcavezető, jelezve, hogy minden korábbi bérlet is marad érvényben. Egyszerű, mert a bérlettel egy hónapon keresztül minden komplikáció nélkül igénybe vehető a vármegye vagy az ország összes autóbusz- és vonatjárata, amit az állam szervez. Igazságos pedig azért, mert hasonló szolgáltatás hosszú évek óta működik Budapesten, ahol 9500 forintért vehető igénybe a tömegközlekedés úgy, hogy ehhez az állam támogatást biztosít. „Azt gondolom, ami a budapestieknek jár, az kell járjon a vidékieknek is.”

A vármegye- és országbérletek 2023. május 1-jétől érvényesek, elővételben azonban már április 24-től megvásárolhatók a MÁV-appon keresztül, illeve április 28-tól személyesen az értékesítési pontokon. Erről bővebben itt tájékozódhat.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Lázár Jánosnak három érve is van az országbérlet mellett
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást