Nyitókép: Getty Images/ Juan Algar

"Pofozd meg, fejeld meg" - döbbentes videón két lánycsapat brutalitása

Infostart
2023. április 19. 21:56
Komoly következménye lett az eseteknek.

Videókat juttattak el a boon.hu szerkesztőségébe, amelyen fiatal, vélhetően középiskolás lányok bántalmazzák, illetve alázzák társaikat. Az egyik felvételt a Miskolc Pláza parkolóházában, a másikat pedig annak a tetején rögzítették.

A tetőn készült videón egy lány megalázása látszik. Több társa körbeveszi, miközben a videót készítő fiú a "pofozd meg, fejeld meg” szavakkal biztatja őket. Az egyik lány végül megüti a fenyegetett társát, aki ennek hatására letérdel támadói előtt.

A parkolóházban készült felvételen egy másik társaság látható. Ezen szintén többen fenyegetnek egy lányt, kiabálva vele, majd meg is ütik.

A felvételek nemcsak arra bizonyítékok, hogy a középiskolás lányok között is dívik egymás bántalmazása és megalázása, hanem arra is, hogy továbbra is készülnek az ilyen esetekről is felvételek, amelyek körbeküldözése, nyilvánossá tétele további megalázást jelent az áldozatnak.

A portál elküldte a videókat a Miskolci Rendőrkapitányságra, ahonnan később válasz is érkezett.

Eszerint a pakolóházban készült felvételen látható események kapcsán a tettleg becsületsértés elkövetése állapítható meg, mely miatt magánindítványt terjeszthet elő az áldozat. A rendőrségre egyelőre ilyen bejelentés nem érkezett.

A másik videón szereplők – amely az épület tetején készült és letérdeltetik rajta a lányt – viselkedése felveti a kényszerítés bűntett gyanúját, amely miatt a rendőrkapitányság el is indította a büntetőeljárást, egyelőre ismeretlen tettes ellen.

A boon.hu megjegyzi: közösségi oldalukon a cikkük alatt meglehetősen indulatos hozzászólások születtek és többen egymásnak is estek. "Míg az idősebbek mélyen elítélik a videón látottakat, addig a fiatalok még viccesnek is találják a látottakat. A rendőrségi eljárás azonban bizonyítja, hogy bizony az ilyen eseteket nagyon is komolyan veszik és komoly következménye is lehet" - írták.

(A nyitókép illusztráció).