Nyitókép: Infostart

A hétvégi özönvíz máris jót tett a Balatonnak

Infostart
2023. április 15. 08:10
Nyolc napon át nem mozdult a balatoni vízmérce. A csütörtök délután kezdődött esőzés azonban segített a tónak.

Míg csütörtök reggel 105 centin áll a balatoni vízmérce, addig péntek reggelre ez a szám már 106, sőt szombaton reggel újabb egy centit emelkedett a vízállás, így elérte a 107 centit.

Minden az elmúlt napok esőzéseinek köszönhető. A meteorológusok csütörtökön délután 20-30 centi esőt prognosztizáltak a Dunántúlra, annak is a nyugati felére. Az volt és az a kérdés, hogy ebből mennyi hullik majd a Balaton vízgyűjtőére.

Ahogy arról pénteken reggel beszámoltunk, a szakemberek szerint még 10-15 centi víz kellene a tóba. Az az optimális, ha a nyarat 120 centis vízállással várja május elején a Balaton. Már áprilisban is jó lenne, ha 115-öt mutatna a mérce.

Nagyobb gond a Velencei-tóval van. Tavaly a Velencei-tó vízállása a rendkívül aszályos nyár folyamán olyan mértékben csökkent, hogy alulmúlta az 1949-ben mért legkisebb vízállást (63 cm) is: 2022. szeptember 19-én mindössze 53 cm-t mértek az agárdi vízmércén. Ugyanakkor a tavaly mért legmagasabb érték áprilisban 102 centiméter volt, így tulajdonképpen idén már márciusban szinte elérte a tavalyi maximumot. Az ideális szint viszont minimum 140 centiméter körül lenne.

A három centis Fertő-tó helyzete sem optimális, sőt. Három éve szinte alig hullott bármiféle csapadék a területén, és a klímaváltozás hatására emelkedő hőmérséklet, valamint a túlságosan erős párolgás miatt minden csepp víz eltűnhet a tóból.

Szerencsére az elmúlt 36 órában Sopron környékén 40 mmm eső esett, így

két nap alatt 5 centit emelkedett a tó vízszintje.

Ez azonban még mindig nagyon kevés. Csak az átlagos értékhez még legalább 50 centi kellene. Jól jellemzi a nehéz helyzetet, hogy az osztrákok eddig már 40 ezer köbméter iszapot kotortak ki a tóból, hogy biztosítani tudják a hajóközlekedés folytonosságát.