Nyitókép: MTI/Máthé Zoltán

Nagycsütörtökkel elkezdődött a szent háromnap

Infostart / MTI
2023. április 6. 12:48
Nagycsütörtökön az egyház az utolsó vacsorára emlékezik, ezzel kezdődik a szent háromnap, amikor a keresztények Krisztus megváltó áldozatát ünneplik az egész világon.

Nagycsütörtök délelőtt a püspöki székhelyeken krizmaszentelési misét mutattak be a főpásztorok az egyházmegye papságával koncelebrálva. Ekkor szentelték meg az olajokat, amelyeket a keresztelés, a bérmálás, a papszentelés, a templomszentelés és a betegek szentségének kiszolgáltatásakor használnak.

A papság a mise keretében megújította szenteléskor tett fogadalmait.

Nagycsütörtökön este az utolsó vacsorát idézik fel a katolikus templomokban. A szentmise Krisztus dicsőítésével kezdődik. Az orgona, a templomok csengői és harangjai ez után elhallgatnak és csak a nagyszombati vigília szertartáson szólalnak meg újra. A hagyomány szerint a világ harangjai ilyenkor "Rómába mennek", ahol közösen gyászolják Jézust - írta ismertetőjében a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK).

Kitértek arra: Jézus az utolsó vacsorán önmagát adta tanítványainak, az emlékezésen keresztül pedig minden keresztény hívőnek. "Saját testét adta áldozatul értünk, vére pedig lemossa bűneinket és az örök halált" - fogalmaztak.

A nagycsütörtöki szentmise része a lábmosás szertartása: megjelenítik, hogy Jézus megmosta tizenkét tanítványának lábát.

A szentmise végén a miséző pap minden díszítést eltávolít az oltárról, annak jelképeként, ahogy Krisztust megfosztották ruháitól. Az Oltáriszentséget egy külön kápolnába viszik, ott őrzik a nagyszombati vigília szentmiséig.

A szertartásnak csendben, a hívek elbocsátása nélkül van vége.