Nyitókép: GaborBalla / Getty

Keserédes győzelemről beszélnek a Fertő Tó Barátai

Infostart / InfoRádió - Tatár Tímea
2023. április 5. 19:10
A bíróság a beruházás környezetvédelmi működési engedélyének visszavonására és új eljárás lefolytatására kötelezte a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Kormányhivatalt. A Fertő Tó Barátai Egyesület szakértője azonban azt mondta az InfoRádióban: továbbra is az a céljuk, hogy egy sokkal szerényebb, kisebb léptékű turisztikai fejlesztés készüljön a tavon.

Kun Zoltán keserédesnek nevezte a bíróság döntését, mert mint mondta, a területen már megtörtént a rombolás, a beruházás pedig elkezdődött. Szerinte most az a kérdés, hogy a bíróság döntése után mi lesz a beruházó következő lépése: újragondolják-e a terveket, helyrehozzák-e az eddigi pusztítást, vagy újból megpróbálják átnyomni az eredeti elképzelést a hatóságokon.

A szakértő emlékeztetett rá: a bíróság a környezetvédelmi engedély megszerzése érdekében új eljárásra kötelezte a beruházót, vagyis az Építési és Közlekedési Minisztériumot és a kormányhivatalt. Ennek értelmében a minisztériumnak olyan dokumentációt kell elkészítenie, amely alapján a hatóság eldöntheti, hogy a beruházás okoz-e környezeti károkat.

Lényegében a bíróság visszaküldte a minisztériumot a rajtvonalra

– fogalmazott a környezetvédelmi szakember. Arról is beszélt Kun Zoltán, hogy a bíróság döntése értelmében a hatóságnak már eddig is fenntartásokkal kellett volna kezelnie a terveket. A bíró konkrétan azt kifogásolta, hogy a hatóság miért nem vizsgálta az apartmanházak építésének várható hatásait. A természetvédő egyesület ezt úgy értékeli, hogy a bíróság döntése értelmében újra el kell készíteni a környezetvédelmi engedélyhez szükséges vizsgálatot. Csak ezután hozhat döntést a hatóság, mert a korábban benyújtott dokumentáció hiányos, így annak alapján nem lehet határozatot hozni – hangsúlyozta.

Ugyanakkor a szakértő érthetetlennek nevezte, hogy a bíró miért nem kifogásolta a terület hirtelen növekedését. A korábbi dokumentációban csak 52,6 hektár szerepelt, míg az újabban már 77 hektár. De a bíró azt sem tartotta szabályellenesnek, hogy

a beruházó a dokumentációból teljesen kihagyta a klímahatás-vizsgálatot, pedig ezt egy uniós előírás is kötelezővé teszi.

Összességében Kun Zoltán azt mondta, hogy bíróság kevesebb dolgot kifogásolt, mint amennyi rendellenességet a természetvédők feltártak. Ezzel együtt ők most hallgatni fognak, mert bíznak az új eljárásban, ahol majd bizonyíthatják igazukat – közölte a Fertő Tó Barátai Egyesület környezetvédelmi szakértője.

"Abban bízunk – hangsúlyozta Kun Zoltán –, hogy talán most a kormány újraértékeli az egész beruházást és visszatér Sopron város eredeti elképzeléséhez. Az ugyanis csak a vízitelep rekonstrukciójára vonatkozott, ami sokkal kisebb léptékű és a természethez jobban illeszkedő beruházás volt."


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Nyert a Fertő Tó Barátai Egyesület az állam ellen
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást