Nyitókép: Peter Dazeley/Getty Images

Szomorú hírek a nyugdíjakról

Infostart
2023. március 17. 05:40
Romlott a nyugdíjasok anyagi helyezte, és egyre kevesebben tudnak félretenni is.

A Pénzcentrum online felmérését 6423 nyugdíjas töltötte ki, voltak közöttük olyanok is, akik dolgoztak még. Az eredményekből kiderül: sokaknak romlott az anyagi helyzete 2022-ben. A jelenlegi anyagi helyzetre kérdezve a legsúlyosabb eredmény, hogy minden hatodik nyugdíjas válaszadó úgy nyilatkozott: hónapról hónapra anyagi gondjai vannak. 2022-ben is nagy volt az arányuk (13,2 százalék), de a változás jelentős (16,9 százalék). Azoknak az aránya is nőtt, akik éppen kijönnek a jövedelmükből, de félretenni már nem tudnak (37,7 százalék).

Az idősek 27,9 százalékának jelentősen romlott az utóbbi évben az anyagi helyzete, és további 40,8 százaléknak inkább romlott. Vagyis csaknem 70 százalékuk él most rosszabbul, mint 2022 előtt, pedig már a koronavírus időszakában is sok nyugdíjasnak romlottak a körülményei.

A nyugdíjas válaszadóknak mindössze 6,8 százaléka bízik az anyagi helyzetének javulásában, ezzel szemben 57,2 százalékuk a helyzet rosszabbodására számít. (A felmérést azután indították el, hogy már az 2023-as évre járó emelt nyugdíjat kapták a nyugdíjasok, illetve a legtöbb válaszadóhoz már a 13. havi juttatás is megérkezhetett a kitöltést megelőzően.) 2022-ben még jóval nagyobb volt a bizakodók aránya.

A szöveges válaszokban sokszor említésre került a rekordinfláció, a benzin, a rezsi és a gyógyszerek drágulás, mint az anyagi helyzet romlásának fő okai. Sok nyugdíjas válaszadó kiemelte, hogy az alapvetően is kisebb - például 100 ezer forint alatti - nyugdíjuk esetében a 15 százalékos emelés nem segített sokat az anyagi helyzetükön.