Nyitókép: MÁV

Kiderült, mennyi lesz valójában az új MÁV–Volán-bérletek ára

Infostart
2023. február 22. 05:40
A Magyar Közlönyben hivatalosan is megjelent a kormány határozata a vármegyebérletek bevezetéséről.

A hétfő esti Magyar Közlönyből derült ki, hogy 14 milliárd forintot csoportosítanak át a költségvetésben a helyközi ország- és vármegyebérletek bevezetésére. Ebből 6 milliárd forintot a központi tartalékból fedez a Pénzügyminisztérium, míg 8 milliárd forintot a szociálpolitikai menetdíj-támogatásokból vesznek el – írja a Pénzcentrum.

Az összegből 10,6 milliárdot kap meg a Volánbusz, 3 milliárdot a MÁV, és az elővárosi közlekedésre fordítják a fennmaradó 400 millió forintot.

A buszra és vasútra érvényes vármegyebérlet havi 9450 forintba, a havi országbérlet pedig 18 900 forintba kerül majd.

A diákok mindkét bérlet esetében 90 százalékos kedvezményt vehetnek igénybe.

Így nekik a havi megyei bérlet 945 forintba, a több megyére is érvényes országos bérlet pedig 1890 forintba kerül majd.

Az újfajta bérletek a MÁV, a Volán és a GYSEV járatain is érvényesek lesznek, a helyi a helyi közlekedési társaságok járatain, így Budapesten belül a BKK járatain viszont nem.