Nyitókép: MTI/Kovács Tamás

Mukics Dániel: egyedül a magyar mentőcsapat dolgozott éjszaka is a földrengés sújtotta területen

Infostart / InfoRádió - Varga Mónika
2023. február 13. 09:36
Valamennyi magyar mentőegység hazaérkezett a földrengés sújtotta Törökországból. Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság kutató-mentő csapata a maradást tervezte, ám kora hajnalban ők is megérkeztek Budapestre. Az HUNOR mentőegység 17 túlélőt, köztük három gyermeket mentett ki.

"Egészen vasárnap délig a romokon dolgoztak a magyar tűzoltók, azonban a török katasztrófavédelem úgy döntött, hogy a HUNOR megtette a magáét, hiszen több mint hat napig végezték a romok alatti kutatást és mentést" – mondta el az InfoRádiónak Mukics Dániel, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője.

Hétfő hajnalban, éjfél után 20 perccel érkezett meg Budapestre a HUNOR mentőcsapat egy katonai repülővel a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérre. A reptéren a honvédelmi miniszter, a belügyminiszter- helyettes, a katasztrófavédelem, a Honvédség és a mentőszolgálat vezetői fogadták a csapatot.

A HUNOR mentőcsapat február 6-án hétfőn indult, és kedden érkezett meg Törökországba 50 emberrel, amiből 44 fő hivatásos tűzoltó, 6 fő pedig az Országos Mentőszolgálat állományából jött. Emellett két keresőkutya, Karma is Dexter is részt vettek a mentésben, illetve öt katonaorvos a Magyar Honvédség állományából. "A mentést koordináló török katasztrófavédelem a legnehezebb helyzetben lévő régiót, Hatay tartományt jelölte ki a Hunor műveleti területének" – vázolta a szóvivő.

Mukics Dániel elmondta, hogy a mentőegység február 7-én, helyi idő szerint 14 óra 15-kor kezdte a beavatkozást Antakya városában. Másnap a TEK speciális egységével, 16 fővel egészült ki a csapat: két alpin technikai és műszaki képességből jártas szakemberrel, illetve 9 egészségügyi szakemberrel. A kárterületen

egyedül a magyar csapat dolgozott a nap 24 órájában,

folyamatos váltással. Az összes többi mentőcsapat levonult éjszakára. A gyakori és nagyon erős utórengések ellenére is folyamatos volt az munka, nem álltak meg a magyar mentők. A csapat hat napos kint tartózkodása alatt 17 túlélőt, közülük három gyermeket mentettek ki a romok alól. A 17 túlélő mellett lehet 29 elhunyt ember holttestét és kiemelték. Emellett megmentettek egy kutyát, egy macskát, és egy papagájt is.

A hétfő hajnali földrengés óta több mint 3100 utórengést regisztráltak, de komolyabb sérülés senkivel nem történt. Minimális kisebb sérüléseket szenvedtek, például a keresőkutya, Dexter lábujjpárnája megsérült, illetve rendkívüli módon kimerültek.

A mentőegység még távozást követően is segítettek a bajbajutottaknak: a HUNOR összeállított a török katasztrófavédelem számára a saját eszközeiből egy segélycsomagot.

Sátrakat, hálózsákokat, kötszereket, gyógyszereket adományozott a mentőcsapat körülbelül kétmillió-kétszázezer forint értékben a török katasztrófavédelemnek.

A túlélők után való kutatás pszichésen és lelkileg is megterhelő, ám a mentők lélekjelenléte egy átlagos embernél sokkal jobb. Ugyanakkor "ők is emberek", a hat napos kint tartózkodás mind fizikailag, mind pedig pszichésen igénybe vette őket. Éppen ezért a katasztrófavédelem szakpszichológusai fognak velük foglalkozni, nehogy a későbbiekben bármilyen probléma kialakuljon.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Mukics Dániel: egyedül a magyar mentőcsapat dolgozott éjszaka is a földrengés sújtotta területen
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást