Nyitókép: Jung Getty/Getty Images

Lázár Jánoshoz fordult a fuldokló Budakalász az M0-s ügyében

Infostart
2023. február 3. 16:24
A forgalommal együtt járó zaj- és levegőszennyezés csökkentése érdekében mindent meg kell tenni az M0 és az északi elkerülő út megépítéséért – közölte Budakalász polgármestere, összegezve Lázár János építési és közlekedési miniszternek a város éveit. 

A közelmúltban fontos kormányzati döntések születtek Budakalász élhetőségét, az átmenő forgalom csökkentését szolgáló állami közútfejlesztési beruházások elhalasztásáról, illetve a függőben lévő tervezési feladatokról – olvasható Budakalász hivatalos oldalán.

Mint írják, az északi elkerülő út megépítése és az M0 autóút 10-es útig tartó szakaszának továbbépítése régóta kiemelt közérdek, ezért a képviselő-testület egyhangú felhatalmazásával a polgármester felhívta a kormány felelős döntéshozóit az M0 következő szakaszának megtervezéséhez jelenleg hiányzó forrás biztosítására, illetve a Budakalászt északról elkerülő út kevésbé költségigényes előkészítő munkafázisainak folytatására.

Az északi elkerülőt illetően – ami Budakalász kihagyásával terelné a pilisi régióból, illetve Pomáz felől Budapest felé és vissza a közúti forgalmat – egyebek mellett jelezték, hogy az út kiviteli tervei tavaly elkészültek, a megépítésére kiírt tender is eredményesen lezárult, kizárólag a pénzügyi fedezet hiánya akadályozza a munkálatok elkezdését.

„Budakalásznak régóta megalapozott közérdeken nyugvó jogos igénye az elkerülő út megépítése.

Ezért felhívjuk a kormány felelős döntéshozóit, hogy intézkedjenek a kivitelezési előkészületek kevésbé költségigényes munkafázisainak (pl. a nyomvonal miatt érintett területek kisajátítása) folytatásról, hogy a szükséges forrás rendelkezésre állása esetén azonnal indulhasson az útépítés” – áll a Lázár János építési és közlekedési miniszternek küldött levélben.

Az M0 autóúttal kapcsolatban emlékeztetnek, hogy 2022 decemberben a Nemzeti Infrastruktúrafejlesztő Zrt. lezárta az évek óta húzódó tervezési tendert, eredményt hirdetett és megkötötték a szerződést. A nyertes építészirodákkal kötött megállapodás csak a hazai költségvetési forrás rendelkezésre állása esetén lép hatályba. A feladatokat 49 hónap alatt kell elvégezni.

„Ez még nagyon messze van, de

ha a kormány 2023 júniusáig nem különíti el a tervek elkészítéséhez szükséges 3,999 milliárdot, a decemberben kötött megállapodás megszűnik

és minden eddigi erőfeszítés kárba vész” – írják.

„Megértjük a kormány elmúlt évben kialakult gazdasági-pénzügyi nehézségeit, de az áldatlan közlekedési állapotok miatt nem tudunk és nem is akarunk eltekinteni a korábbi hatósági határozatok és szerződéses kötelezettségek számonkérésétől és betartatásától” – fogalmazott Göbl Richárd polgármester a Lázár Jánosnak írt levélben.