Nyitókép: MTI/Czeglédi Zsolt

Túl sok az eső, már a belvíz is komoly gondot okoz - képek

Infostart
2023. január 19. 15:26
Az árvízek mellett már a belvíz is veszélyt jelent. A gond, hogy nincs fagy, ezért eső esik, és most így túl sok a csapadék a földekben.

Ahogy arról az Infostarton beszámoltunk az elmúlt napokban hullott csapadék hatására több kisebb folyón komoly árhullam indult meg, és most már az Alföldön a belvíz is fenyeget.

Harmadfokú árvízvédelmi készültséget rendeltek el csütörtökön a Nógrád megyei Ipolytarnócon az Ipoly folyó vízszintemelkedése miatt - ezt az önkormányzat a közösségi oldalán jelentették be.

A megáradt Ipoly által elárasztott Rákóczi út Ipolytarnócon 2023. január 19-én. A folyó vízszintemelkedése miatt harmadfokú árvízvédelmi készültséget rendeltek el a településen. MTI/Komka Péter

Homokzsákokkal védekeznek, sőt családokat is ki kellett telepíteni.

A Sajónál is gondok vannak, a borsodi folyó közelében utakat kellett lezárni, és a vízügy honlapja szerint a Tarnán is harmadfokú az árvízvédelmi készültség. Ide kattintva tudja megnézni, hogy éppen hol van komolyabb készültség.

A Putnok és Sajóvelezd közötti mellékútnak mintegy 1,5 kilométeres, a 26-os főút és Sajókaza közötti alsóbbrendű útnak pedig 1 kilométeres szakaszát zárták le.

Közben az OMSZ a belvízhelyzetre hívta fel a figyelmet. A honlapjukon megjelent összefoglaló szerint a múlt héten ismét sok, helyenként 50-70 milliméter eső hullott, a hetek óta tartó csapadékos idő miatt a középső országrészben többfelé az ilyenkor szokásosnak a háromszorosa esett az elmúlt 30 nap során. Egyedül Sopron térségében hiányzik 90 milliméter körüli nedvesség a telítettséghez képest, azt a területet régóta "kihagyja" a csapadék.

A sok eső azonban ilyen rövid idő alatt már nem tud a talaj mélyebb rétegeibe leszivárogni, így

egyre nagyobb területen van belvíz az Alföldön,

amit a növények nem viselnek el tartósan.

A legtöbb csapadék a déli területeken valószínű, arrafelé újabb 20-30 milliméter is lehullhat. A belvizes területek kiterjedése tovább fog nőni, a vetések a vízborítást a lehűlő időben kissé jobban, de nem túl sokáig bírják majd.

Belvízben álló szarvasmarha Balmazújváros határában 2023. január 19-én. MTI/Czeglédi Zsolt

A vízügyi főigazgatóság honlapján mutatják, hogy jelenleg hol kell védekezni a belvíz ellen. Az adatok érdekessége, hogy a belvízvédelmi készültséget Szeged környékén már 2022 végén elrendelték, ehhez csatlakozott most a Hortobágy térsége, itt január 17-e óta állnak készenlétben a vízügyi szakemberek.

Sőt, mától a ráckevei Duna-szakaszon és környékén is II. fokú belvízvédelmi készültséget (sárgával jelölték ezt a részt) rendeltek el a térkép tanúsága szerint.

Előrejelzés

A Duna a hazai szakaszán végig árad, alacsony vízállású.

A Tisza a hazai szakaszán Szolnokig árad, lejjebb apad. A folyó a duzzasztásmentes szakaszokon (vagyis Záhonyig, valamint Kisköre és Csongrád között) Záhonyig alacsony, Kiskörétől közepes vízállású. Záhonytól kezdődően a vízjárást az erőművek üzemrendje jelentősen befolyásolhatja.

Az OVSZ előrejelző rendszerében szereplő hazai vízmércékre készített számítások alapján a következő hat napban a Krasznán, a Berettyón, a Fehér- és a Kettős-Körösön I. fok körüli vagy azt a meghaladó, a Bodrogon és a Zagyván a II. fokú, a Tarnán és a Sajón III. fokú árvédelmi készültségi szintet meghaladó vízállások várhatók.

Havazás

Mindenesetre dél körül a budai hegyekben havazott, erről a Normafa Park fotókat is mutatott.

A meteorológiai szolgálat azt írta csütörtök estére vonatkozóan: főként az északi, északkeleti részeken fordulhat elő gyenge havas eső, havazás, de másutt sem zárható ki hószállingózás.