Nyitókép: MTI/Soós Lajos

Elhunyt Tamás Gáspár Miklós, 75 éves volt

Infostart
2023. január 15. 15:56
Meghalt Tamás Gáspár Miklós – közölte Facebook-oldalán a Litera irodalmi portál.

A filozófus, közíró, a demokratikus ellenzék egykori oszlopos tagja 75 éves volt.

Tamás Gáspár Miklós 1945. november 28-án született Kolozsváron, ahol a Babeș–Bolyai Tudományegyetemen szerzett filozófiai diplomát 1972-ben. 1978-ig az Utunk irodalmi folyóirat szerkesztője volt, majd Magyarországra települt - vázolj az életútját a 24.hu.

1989-ben a Szabad Demokraták Szövetsége színeiben bejutott az első szabadon választott parlamentbe. 1988-tól 1990-ig az SZDSZ ügyvivője volt, 1992–94 között pedig a párt Országos Tanácsának elnökeként tevékenykedett. 1990-től 1994-ig országgyűlési képviselő volt, majd 2000-ben kilépett a pártból.

Az utóbbi években inkább volt nevezhető marxistának, mint liberálisnak. Az egyik tanulományában azt állapította meg: "tudományos, elméleti szempontból a marxizmus még sosem állt jobban, mint most, amiről az idősebbeknek sejtelmük sincs".

A politikus-filozófustól Orbán Viktor is elbúcsúzott.

Szeged polgármestere ezt posztolta.

2002-től az ATTAC Magyarország társadalmi fórum alelnöke. 2008-ban a Szociális Charta egyik alapítója. 2009-ben a Zöld Baloldal Európai Parlamenti (EP) képviselőjelöltje; az év október 23-án Húszéves a Köztársaság Díjjal tüntették ki. 2010-2011-ben a Zöld Baloldal elnöke volt.

2005-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztjét (polgári tagozat) kapta "kiemelkedő tudományos és oktatói munkássága, publicisztikai és közéleti tevékenysége elismeréseként". A kitüntetést 2016-ban visszaadta. 2020-ban Budapest díszpolgárává választották.

2021-ben jelent meg magyar nyelven Antitézis című kötete.