Nyitókép: Magyar Ökumenikus Segélyszervezet/Fekete Dániel/Facebook

Egyre hosszabb a sor az ökumenikusok ünnepi ételosztásán

Infostart / InfoRádió - Varga Mónika
2022. december 20. 17:04
Idén is megrendezi hagyományos adventi-karácsonyi szeretetvendégségét az Ökumenikus Segélyszervezet. Egy héten át, december 23-ig naponta 1000 adag ételt osztanak ki Csepelen a rászorulóknak. A segélyszervezet kommunikációs igazgatója szerint egyre többen állnak be a sorba – olyanok is, akiknek eddig nem kellett segítség.

A szeretetvendégség az Ökumenikus Segélyszervezet egyik legrégebbi hagyománya. Idén 27. alkalommal hirdették meg az adventi adománygyűjtésüket, amihez minden évben csatlakozik egy ételosztás a fővárosban: naponta 1000 adag meleg étellel várják a rászorulókat egy héten keresztül – fogalmazott a segélyszervezet kommunikációs igazgatója. Hogy mindez egy karácsonyi élménnyel párosuljon, feldíszített sátorral, meleg teával, olykor élő zenével várják az önkéntesek a rászorulókat – tette hozzá.

Gáncs Kristóf tájékoztatása szerint az ételosztásnak, illetve szeretetvendégségnek minden évben hasonló a dinamikája: ahogyan terjed az esemény híre a rászorulók között, úgy növekszik napról napra a sorban állók száma. Szerinte ez érthető is, hiszen sokan vannak olyanok, akiket nehéz is a különféle kommunikációs csatornákon megszólítani, noha az ellátórendszeren keresztül is meghirdetik az alkalmat – hajléktalanszállókon, melegedőkön Csepel környékén.

Ami az idei esztendőt illeti, talán még

a korábbi éveknél is hosszabbak a sorok, és az ismerős arcok mellett nagyon sok az új is

– fogalmazott. Magyarázata szerint nemcsak hajléktalanokra kell gondolni, hanem olyan idősebb, egyedülálló embere, családokra, akiknek nagyobb gondot okoztak az áremelkedések, és egy tál meleg étel is ünnep lehet.

Az Ökumenikus Segélyszervezet pedig igyekszik a kihívásoknak megfelelni, úgy készülve minden napra, hogy bármilyen hosszú is a sor, mindenkinek jusson, hogy mindenki úgy érezhesse, enyhítettek egy kicsit azon a nehéz helyzeten, amiben van. Gáncs Kristóf kiemelte: természetesen az ünnepi akciók mellett a hétköznapi munkát sem mellőzi a segélyszervezet.

Az Ökumenikus Segélyszervezet szeretetvendégsége a fővárosban december 23-ig tart, majd vidéken folytatódik. Aki szeretné támogatni a munkájukat, most is megteheti a 1353-as adományvonalon: egy hívás 250 forint segítséget,

hat hívás pedig – a mostani helyzetben – egy tál meleg ételt jelent.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Egyre hosszabb a sor az ökumenikusok ünnepi ételosztásán
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást