Nyitókép: Cecilie_Arcurs/Getty Images

Szakértő: egy egyedülálló nyugdíjas különösen tragikus helyzetbe kerülhet most

Infostart / InfoRádió - Kalapos Mihály
2022. december 6. 09:26
A nyugdíjasok számára nagy kihívást jelent idén a karácsony – mondta az InfoRádiónak a nyugdíjguru.hu alapítója. Farkas András nyugdíjszakértő hozzátette, minél kisebb összegű egy nyugdíj, annál nagyobb részét teszi ki az élelmiszer-vásárlás.

Farkas András magyarázata szerint az ünnepi készülődés azért jelent nagyobb kihívást a nyugdíjasoknak, mert jellemezően a nyugdíjak vásárlóértékét a hatályos nyugdíjemelési rendszer nehezen képes „karbantartani”.

Novemberben 4,5 százalékos utólagos korrekciós emelést kaptak januárra visszamenően a nyugdíjasok, ami összességben azt jelenti, hogy egész évben 14 százalékkal emelkedtek a nyugdíjak, illetve kaptak egy legfeljebb 10 ezer forintos nyugdíjprémiumot, valamint az is könnyebbséget jelent a karácsonyi ünnepekkel előtt, hogy két héttel korábban vehették kézhez a decemberi pénzeket. A szakértő szerint ugyanakkor nem árt tisztában lenni azzal, hogy minél kisebb összegű egy nyugdíj, annál nagyobb részét viszi el az élelmiszer, aminek az inflációja nem 14 százalék – amivel a nyugdíjak emelkedtek –, de még csak nem is az októberre kimutatott 21 és 23 százalék közötti érték, hanem több mint 40 százalék – emelte ki a nyugdíjguru.hu alapítója, emiatt egy egyedülálló, egyedül élő nyugdíjas különösen tragikus helyzetbe kerülhet most.

A 2023-ra szóló költségvetési törvényben jelenleg szereplő 5,2 százalékkos nyugdíjemelésről azt mondta, köszönőviszonyban sincs a valósággal, és

elviselhetetlen lenne, ha csak ennyivel emelnék a nyugdíjakat jövőre.

Mindazonáltal a kormányzat több képviselője is utalt már arra, hogy nem ez lesz az emelés mértéke, hanem megvárják a Magyar Nemzeti Bank inflációs előrejelzését, és annak megfelelően fogják alakítani januárban a nyugdíjakat – emlékeztetett Farkas András. Hozzátette: a jegybank inflációs előrejelzése várhatóan 13 és 20 százalék közötti értéket fog kimutatni a jövő évre. A nyugdíjszakértő szerint a legfőbb kérdés, hogy az MNB várakozásait le tudja-e követni majd a kormányzat, hiszen egyetlen százalékpontnyi nyugdíjemelés 40 milliárdos pótlólagos tétel. Ráadásul arra is figyelemmel kell lenni, hogy februárban esedékesek a 13. havi nyugdíjak, és az összegének törvényileg meg kell egyeznie a januári emelt összegű nyugdíjak összegével – tette hozzá.

Azzal kapcsolatban, hogy decemberben két héttel korábban érkeztek a nyugdíjak, Farkas András úgy vélekedett: egyrészt jó, mert az intézkedés segít abban, hogy a nyugdíjasok be tudjanak vásárolni, az ünnepeket alatt pedig viszonylag nyugodtabban tudjanak „létezni”, másfelől rossz, mert így másfél hónapnyi várakozás lesz, mire a januári nyugdíjak megérkeznek. A szakértő úgy véli, emiatt a család segítségére óriási szüksége van minden nyugdíjasnak.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Szakértő: egy egyedülálló nyugdíjas különösen tragikus helyzetbe kerülhet most
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást