Nyitókép: wayra/Getty Images

Schmidt Jenő: egyelőre ne szerződjenek az önkormányzatok!

Infostart / InfoRádió - Varga Mónika
2022. november 4. 15:24
A magas árak miatt sok önkormányzat még nem szerződött jövő évre az energiaszolgáltatókkal, és biztosan lesznek olyanok is, akik 2023-at is úgy kezdik, hogy nem lesz érvényes szerződésük – mondta az InfoRádiónak a Települési Önkormányzatok Országos Szövetségének elnöke.

„Azt javaslom minden önkormányzatnak, hogy várjon ki, ameddig csak tud” – fogalmazott az InfoRádiónak a Települési Önkormányzatok Országos Szövetségének elnöke, aki szerint, bár a világpiaci árak már nyár óta csökkennek, a magyarországi energiacégek még mindig nagyon magas áron kínálják a gázt és áramot, a legtöbb helyhatóság így kivár, nem szerződött még a szolgáltatókkal a jövő évre.

Schmidt Jenő is azt tanácsolja az önkormányzatoknak, hogy legalább november végéig várjanak a szerződések megkötésével, mert – mint fogalmazott –

a nyolc-tízszeres árat nem lehet elfogadni.

Hozzátette: érti, hogy ez a helyzet, és hogy a mérséklődő világpiaci árakat egy-két hónap múlva az MVM-is leköveti majd, de addig, „nincs mese”, ki kell várni. Egy kisebb önkormányzat ugyanis képtelen kötelezettséget vállalni arra, hogy a mostani árakat ki tudja fizetni – ismételte meg.

Schmidt Jenő becslése szerint a hazai önkormányzatok 40-50 százalékának nincs még 2023-ra vonatkozó energiaszerződése, és biztosan lesznek olyanok is, akik a jövő évet is így kezdik meg. Megjegyezte, valószínűleg nem lesz ezzel semmi probléma, mert szerinte egy állami cég nem fogja leszerelni a gáz-, villany- vagy vízórát.

A TÖOSZ elnöke korábban a 24.hu-nak azt mondta: úgy döntött, felkeresi az MVM-et és a tulajdonost képviselő Miniszterelnökséget, hogy elérje, kínáljon fix árat az önkormányzatoknak a villamos művek. Szerinte a helyhatóságoknak legalább azt tudniuk kell, mekkora rezsiköltséggel számoljanak a jövő évben.

„Fix ár az is, ha azt mondják, 90, de az is, hogy 480 forint a villamos energia kilowattonként, (…) csak ne legyen hektikus” – jegyezte meg, mert így nem lehet tartani a jövő évi költségvetéseket, hiszen a feladatfinanszírozás nem úgy van beállítva, hogy minden önkormányzatnak külön megnézik még a villanyköltségét is.

Schmidt Jenő szerint a fix árat is csak 2-3 hónapos intervallumra szabad bevezetni, a bizonytalanságok, a hatalmas árváltozások miatt hosszabb időre nem lehet elköteleződni.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Schmidt Jenő: fix energiaár kell a helyhatóságoknak
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást