Nyitókép: MTI Fotó: Bruzák Noémi

Már vészforgatókönyvekkel készülnek a budapesti fürdők

Infostart / InfoRádió - Imre Júlia
2022. november 2. 11:24
Az magas gázárak miatt olyan intézkedéseket hoznak, melyekkel akár 30 százalékos energiamegtakarítás is elérhető.

Nem készülünk Budapesten a fürdők bezárására, ugyanakkor szeretnénk odafigyelni arra, hogy miként alakulnak az energiaköltségeink. Annál is inkább, mert nagyon magas szerződéses áron tudtunk gázt beszerezni – mondta Borosné Szűts Ildikó, a Budapest Gyógyfürdői és Hévízei Zrt. vezérigazgatója.

A magas távhő- és áramár miatt jelentős, legalább harmincszázalékos megtakarítást szeretnének elérni, de fürdőnként eltérő módon.

Bár a fürdőket nem tervezik bezárni, a szolgáltatásokban változások várhatók.

A Széchenyi, a Rudas és a Gellért fürdőben a gázt a gőzlétesítmények és a hőlégkamrák működtetéséhez használják, ezért azt nézték meg, miként alakul a vendégforgalom, és hány órakor kell felfűteni ezeket a létesítményeket. Minden fürdő esetében rövidebb üzemidő lesz, így például a Gellértben már 11 órakor, a Széchenyi fürdőben 10 órakor kezdenek bizonyos szolgáltatásokat.

"Ezzel el tudjuk érni ezekben a fürdőben a nagyságrendileg 30 százalékos megtakarítást" – jegyezte meg Borosné Szűts Ildikó.

A Lukács fürdőben a gázfelhasználás alapvetően az épület fűtését szolgálta, de most a fürdőbe érkező termálvíz felhasználásával hőcserélőn keresztül próbálnak fűteni az épületben addig, amíg a levegő hőmérséklete négy fok alá nem csökken, így gázfelhasználás nélkül is tudnak fűteni.

A távhőszolgáltatásban két fürdő érintett jelentősen: a pesterzsébeti és a csillaghegyi. Itt a medencék hőfokának a csökkentésében állapodtak meg: az úszómedence vízhőmérsékletét 28-ról 26 fokra csökkentik, illetve az épület fűtésében is bevezetnek korlátozásokat. Megjegyezte: ettől nem lesz hideg az épület, "sok esetben jelentősen túl is voltak fűtve a létesítmények". Most azonban az energiahatékonyság szempontjából is tudatosabbak, és ezzel jelentős megtakarítást fognak elérni.

A vezérigazgató szerint a fürdők vendégszáma nem csökkent, az októberben is több mint kétszázezer látogató volt. A történelmi fürdőket inkább a külföldi vendégek látogatják, a hazai árak még mindig olcsónak számítanak nekik.

"A hazai vendégeknek pedig óriási engedményeket biztosítunk, részben a Zsigmondy-kártyával – ezzel 3500 forintért lehet jönni a fürdőkbe –, illetve a bérletek is csaknem 80 százalékos kedvezményt adnak" – tette hozzá a Budapest Gyógyfürdői és Hévízei Zrt. vezérigazgatója.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Vészforgatókönyvekkel készülnek a Budapesti fürdők
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást