Nyitókép: Facebook/Orbán Viktor

Orbán Viktor Erdélybe küldött levelet

Infostart / MTI
2022. október 31. 10:08
A magyar megmaradás mentsvárairól írt.

Levélben köszöntötte Orbán Viktor a Marosvásárhelyi Református Kollégium felújítását ünneplő gyülekezetet hétfőn. A miniszterelnök azt írta: eljött az öröm és a hálaadás ideje, a tetemes mennyiségű munka és a hosszú éveken át tartó küzdelem meghozta gyümölcsét: a Marosvásárhelyi Református Kollégium ismét régi fényében ragyog. A miniszterelnök köszönetet mondott a helyiek kitartásáért, munkájáért és imáiért.

Az ünnepség résztvevőinek címezve szavait úgy fogalmazott: az első prédikátorok és hitvalló őseik vezérfonalát követve, minden nehézség és cselvetés ellenére tették, amit lelkiismeretük parancsolt. "Hiszen mi, magyarok már akkor a megmaradásunkért harcoltunk, amikor a reformáció Magyarország és Erdély földjére megérkezett. A három felé tépett haza romokban hevert, a jólétnek és dicsőségnek már szinte a reménye is elveszett, amikor az anyanyelven olvasott és prédikált Ige új erőt tudott önteni az emberekbe. Gyülekezetek és iskolák alakultak, köztük a Marosvásárhelyi Református Kollégium, amely működésének öt évszázada alatt tudósok, tanárok valamint egyházi és világi vezetők sorát nevelte fel" - írta Orbán Viktor.

Ma - folytatta -, amikor a reformáció évfordulóján körbenézünk, ismét azt láthatjuk, hogy református óvodák és iskolák épülnek, újulnak meg Erdélyben. Ezek az intézmények mind a magyar megmaradás mentsvárai. Közülük pedig az egyik legjelentősebb a most felújított Marosvásárhelyi Református Kollégium, ahol ma már minden feltétel adott ahhoz, hogy a korábban itt nevelkedő neves elődökhöz hasonló, szülőföldjük iránt elkötelezett fiatalok kerüljenek ki az iskolapadokból - hangsúlyozta a miniszterelnök, sok erőt, jó egészséget és eredményes munkát kívánva az intézmény tanárainak és diákjainak - számolt be a leírtakról Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóirodát irányító helyettes államtitkár.