Nyitókép: MTI/AP/Christophe Ena

Jelentős változást hozott az árstop, nőtt az üzemanyag-kereslet

Infostart / InfoRádió - Rozgonyi Ádám
2022. október 18. 15:50
Az első háromnegyed évben 41 százalékkal több 95-ös benzin fogyott az előző év hasonló időszakához képest a Magyar Ásványolaj Szövetség tagvállalatainak kútjain – mondta az InfoRádiónak Grád Ottó, a szövetség főtitkára, aki a változások okairól is beszélt.

Idén, és elsősorban az első félévben jelentősen megnőtt a benzin- és a gázolajfogyasztás az országban. A hazai teljes forgalmi adatok alapján az első félévben voltak olyan hónapok, amikor közel harminc százalékkal volt magasabb a fogyasztás, mint a megelőző év azonos időszakában – mondta Grád Ottó, a Magyar Ásványolaj Szövetség főtitkára.

Ennek a magyarázata a hatósági ár tavaly novemberi bevezetése, miután az év első felében olyan mértékűvé vált a piaci és a hatósági ár közti különbség, hogy komoly plusz forgalmat gerjesztett: jelentős részét a kamionosok, illetve a külföldi magánszemélyek tették ki. A szövetség főtitkára szerint a kedvezményezetti kör kormányzati felülvizsgálata és szűkítése miatt

az év második felében már mérséklődött a fogyasztási többlet.

Országos szinten az utóbbi egy hónapban 8-10 százalékos a többlet, de az első fél évben ennél magasabb számok voltak. Megjegyezte: a többlet jelentősebb része a gázolajban jelentkezik, hiszen a többletigény a nemzetközi fuvarozásban volt. A kizárásukkal a többlet mérséklődik, viszont a gázolajban továbbra is magasabb volt a fogyasztási adat az első kilenc hónapban a benzinhez képest.

Emellett jelentősen visszaesett a prémiumbenzin értékesítése: a Magyar Ásványolaj Szövetség statisztikái alapján negyven százalékot meghaladóan esett vissza az első kilenc hónapban, és a prémiumdízelek esetében is 35 százalékot meghaladó a csökkenés.

MTI/Vasvári Tamás

Grád Ottó szerint a prémiumtermékek felfutását a bioetanol-tartalom bevezetése okozta, hiszen az magasabb bioalkoholtartalmú motorbenzin kevésbé volt ajánlott az öreg gépjárművek esetén. Elmondása szerint még akkor is elegendő csak minden második vagy harmadik tankolásnál az alacsonyabb bioetanol-tartalmú prémium üzemanyag vásárlása, ha a járműhöz nem ajánlott magas bioetanol-tartalmú üzemanyag használata.

"Amíg a múltban az árkülönbség nem volt ekkora, jobban megengedhette magának a benzines gépjármű-tulajdonos, hogy mondjuk minden második esetben prémiumot tankoljon. Ekkora árkülönbség mellett ezt már meggondolják, hiszen

jelentős többletköltséget jelent ma prémium-üzemanyagot vásárolni a hatósági áras a termékekkel szemben"

– mondta a szövetség elnöke, és azt is kiemelte, hogy a kiskereskedelmi forgalomban is nagyon komoly változások vannak. Az országban működő több mint kétezer töltőállomás több mint felét a Magyar Ásványolaj Szövetség tagvállalatai üzemeltetik. Ezen töltőállomások forgalma nagymértékben nőtt az év első kilenc hónapjában, tehát a kis kutaktól is jelentős forgalom ment át a nagy töltőállomásokhoz.

Ennek a magyarázata, hogy amíg még korábban volt némi árelőnye a diszkontkutak használatának, a 480 forintos hatósági ár ezt a versenyelőnyt gyakorlatilag érvénytelenítette. Amíg a múltban a magángépjármű-üzemeltetők kerülték az autópályás kutak használatát –, hiszen ott ismerten lényegesen drágább volt az üzemanyag –, ma már könnyebben megállnak ott is, hiszen mindenhol elérhető a 480 forintos hatósági ár.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Jelentős változást hozott az árstop, nőtt az üzemanyag-kereslet
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást