Nyitókép: MTVA/Bizományosi: Róka László

Jó hír az ELTE-re készülőknek

Infostart
2022. október 5. 16:39
Egyes szakokon már a középszinten elért 80 százalék feletti teljesítményt is pontokkal értékeli 2024-től az egyetem, de figyelmet fordítanak a hátrányos helyzetű jelentkezők különleges helyzetére is.

2024-től változnak az alap- és osztatlan képzésekre való bejutás feltételei a felsőoktatásban. A kormány döntése alapján az intézményeknek nagyobb szabadsága lesz abban, hogy milyen teljesítményeket értékelnek többletpontokkal a felvételi eljárás során – emlékeztet szerdai közleményében az Eötvös Loránd Tudományegyetem.

Mint olvasható, az ELTE vezetése olyan pontrendszert alkotott meg, ami alkalmas arra, hogy továbbra is a legjobbakat vegye fel az egyetemre, és a hallgatók széles köre számára kínálja a munkaerőpiaci követelményeknek megfelelő versenyképes diploma megszerzését. A 2024-től érvényes változások egyebek mellett az alábbiakat tartalmazzák:

  • Azon túl, hogy a felvételi pontszámítás rendszerét a kormány eleve úgy alakította, hogy megérje emelt szintű érettségit tenni, minden szakon többletponttal díjazza az egyetem azt a jelentkezőt, aki ezt az utat választja. Az ugyanakkor már ELTE-s specialitás, hogy számos szakon arra is jár többletpont, ha valaki a közép szintű érettségijét legalább 80%-os eredménnyel abszolválja.
  • Az ELTE kiemelten díjazza többletponttal a tanulmányi versenyeken elért eredményeket – ez összhangban van az egyetemnek a tehetséges diákok és hallgatók iránti elkötelezettségével.
  • Az ELTE - mint a világon a második legtöbb, összesen 71 nyelvet oktató felsőoktatási intézmény - meghatározó szerepet tulajdonít a nyelvismeretnek, így a nyelvvizsgát a felvételi eljárás során értékes pontokkal jutalmazza, egységesen minden szakon.
  • Az ELTE értéknek tartja a sokszínűséget, ennek jegyében mindent megtesz az egyenlő bánásmód és az esélyegyenlőség elveinek érvényesítéséért. Ennek megfelelően az egyetem valamennyi szak esetében egységesen ad pontot a fogyatékosságra, a hátrányos helyzetre és a gyermekgondozásra.
  • Azokon a képzéseken, amelyeken az ELTE levelező vagy esti munkarendben is hirdet felvételit, és amelyekre a leendő hallgatók jellemzően munka mellett jelentkeznek, a munkatapasztalatra az Egyetem többletpontot számít.
  • Az ELTE a sportolásra is nagy hangsúlyt helyez: az egyetemi polgárok közel negyven sportág közül választhatnak a 124 éves egyetemi sportklub keretein belül, de az egyetem már a jelentkezők sportteljesítményét is elismeri. Nemcsak azok kapnak többletpontot, akik olimpián 1-8., világbajnokságon 1-3., vagy Európa-bajnokságon 1. helyezést érnek el (ők összhangban a jogszabállyal 500 pontot kapnak), hanem azok is, akik korosztályos világ- vagy Európa-bajnokságon, országos bajnokságon vagy Diákolimpián értek el előkelő helyezést.

A 2024-es felvételi pontszámítás szabályairól bővebben a Felvi.hu-n lehet tájékozódni. Az ELTE 2024-ben meghirdetni tervezett szakjainak felvételi pontszámítási rendje pedig itt olvasható.