Nyitókép: djedzura/Getty Images

A szakszervezetek kritizálják a 18 fokos irodákról szóló kormányrendeletet

Infostart / InfoRádió - Varga Mónika
2022. szeptember 12. 10:58
Halmozottan törvénysértő 18 fokos irodákban dolgoztatni az alkalmazottakat. Ezt hangsúlyozta az InfoRádiónak a Magyar Szakszervezeti Szövetség (MASZSZ) elnöke.

"Akár Alaptörvényt is sérthet a kormány, mivel nem egyeztetett sem a munkavállalókkal, sem pedig az érdekképviseletekkel" - vélekedett Zlati Róbert. Szerinte az is Alaptörvény-ellenes, hogy a 18 fokos irodai hőmrséklet elrendelésével sérülhet a munkavállalók, egészséges munkafeltételekhez való joga.

Mindezeken kívül egy jogszabály még úgy rendelkezik, hogy ülőmunka esetében legalább 20- 22 fokot kell biztosítani. Ezt írja felül az, ami a legutóbbi Kormányinfón elhangzott (nyilván ezt majd konkrét jogszabályokkal kell alátámasztania a kormánynak). Az érdekképviseletek azonban azt szeretnék, ha a kormány felülvizsgálná ezt az elképzelést, mert szerintük,

ha 20-22 fokot biztosítanának a közintézményekben, hivatalokban, akkor is lehetne megfelelő mennyiségű gázt megspórolni.

Álláspontjuk szerint ugyanis korábban senki sem ellenőrizte a hivatalokban a hőmérsékletet, így szinte biztos, hogy az előírtnál melegebb is előfordult az irodákban - közölte Zlati Róbert.

A MASZSZ elnöke azt is elmondta, hogy ha mégis ragaszkodna a kormány az elképzeléséhez és törvényt alkotna a legfeljebb 18 fokos irodai hőmérséklet elrendeléséről, akkor azzal még az Európai Unió normáit is megsértené. Mint hangsúlyozta: nem véletlenül állapították meg az uniós munkabiztonsági szakemeberek, hogy az ülő munkához legalább 20-22 fokot kell biztosítnai. Mert ha ennél hűvösebb van egy helyiségben, akkor már félő, hogy károsodhat a munkavállalók egészsége. Márpedig

a megbetegedések sokkal nagyobb kárt okozhatnak, mint az a pár százalékos megtakarítás, amit a 18 fokos irodai hőmérséklet jelentene.

Arra is felhívta a figyelmet, hogy az elmúlt 10 évben "altattuk önmagunkat" az energiafelhasználás terén.

"Nem most kellene intézkedéseket hozni és nem ilyen gyorsan, hiszen lehetett volna az elmúlt időszakban ennél okosabban, tudatosabban is lépéseket tenni" - vélekedett a Magyar Szakszervezeti Szövetség elnöke.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Zlati Róbert: törvénysértő a kormány rendelete
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást