Nyitókép: MTI/Bruzák Noémi

Gördülő sztrájkra váltanak a pedagógusok

Infostart / InfoRádió - Varga Mónika
2022. szeptember 12. 19:05
A Pedagógusok Szakszervezete és a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete javasolja az újfajta sztrájk bevezetését, ami akár jövő héttől elkezdődhet.

Valóban kaptak a kollégák fenyegető levelet, hogy a következő polgári engedetlenségnél számoljanak azzal, hogy a munkáltató él a rendkívüli felmentés lehetőségével. Ezt jogilag aggályosnak tartjuk, hiszen ha egyáltalán számításba jöhet egy ilyen súlyos szankció, annak arányban kell lennie a kötelezettségszegéssel, és ez a polgári engedetlenségre is érvényes – mondta Nagy Erzsébet, a PDSZ ügyvivője.

A Herman Ottó Gimnázium igazgatóhelyettesének visszavonták vezetői megbízását. Mint pedagógus, továbbra is kinevezett dolgozója az iskolának. Nagy Erzsébet kifejtette: ez jogsértő, hiszen a polgári engedetlenséget nyilvánvalóan nem igazgatóhelyettesként, hanem mint pedagógus követte el. Szerinte ilyenkor azt kellene vizsgálni, kihatással volt-e az intézmény életére, hogy néhány óráig részt vett a polgári engedetlenségben.

"Ez egy olyan szankció, amelyet nem lett volna szabad a fenntartónak alkalmaznia" – mondta.

A PDSZ a Pedagógusok Szakszervezetével együtt meghirdette az úgynevezett gördülő sztrájkot. "Annak érdekében, hogy a mostani viszonyok közepette is úgy-ahogy láthatóvá tudjuk tenni a sztrájkot, illetve megvédjük azokat a kollégákat is, akik továbbra is polgári engedetlenséget folytatnának" – fogalmazott Nagy Erzsébet.

A törvény értelmében ha sztrájkot hirdetnek a polgári engedetlenség időpontjában az intézményben, arról kötelező a szülőket értesíteni. Ha a szülők támogatóak, és nem küldik be a gyerekeiket, akkor egyrészt megvalósul a sztrájk – hiszen nem kell tanítani a törvény előírása szerint –, másrészt a polgári engedetlenkedőknek sem lehet felróni, hogy emiatt az iskolai tankötelezettség sérülne.

A gördülő sztrájk lebonyolítása A és B hetek szerint zajlana, hogy ne ugyanazon órák maradjanak el, és a tanítás első két óráját érintse leginkább. A sztrájk szeptember 19-től tudna megvalósulni, mert a törvény szerint öt nappal előtte kötelező bejelenteni.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Gördülő sztrájkra váltanak a pedagógusok
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást