Nyitókép: NurPhoto

Tarvágás fenyegeti a felsőrákosi védett erdőt, a főváros nem engedné

Infostart / MTI
2022. szeptember 10. 10:49
A Fővárosi Közgyűlés által elfogadott rendeletbe ütközik a Budapest egyik védett erdejében tervezett tarvágás - közölte a Főpolgármesteri Hivatal.

A közlemény szerint pénteken a főváros főjegyzője természetvédelmi hatósági jogkörével élve azonnal végrehajtható határozatban tiltotta meg a tarvágásos fakitermelést a X. kerületi Felsőrákosi-rétekhez tartozó védett erdő területén.

Erre azért volt szükség, mert a terület tulajdonosa az erdészeti hatóságként eljáró Pest Megyei Kormányhivatalnál bejelentette, hogy

a területen tarvágást kíván folytatni, és ezt a kormányhivatal - bár erre péntekig még lehetősége lett volna - nem tiltotta meg.

Jelezték, hogy a védett terület a Rákos-patak mentén a város egy természetes állapotban fennmaradt kincse, tele őshonos fafajokkal, színes élővilággal.

"A Fővárosi Közgyűlés augusztus 31-án éppen az ilyen erdők védelme érdekében döntött a védett természeti területen található budapesti erdők tarvágásának tilalmáról szóló rendelet elfogadásáról, miután a kormány a veszélyhelyzetre hivatkozással egyes természetvédelmi célú törvényi tilalmakat jelentősen fellazító rendeletet alkotott" - fogalmaztak a közleményben.

Hozzátették, hogy a fővárosi rendelet szeptember 7-én hatályba lépett, ennek ellenére a tarvágást a kormányhivatal helybenhagyta, így a fővárosi rendelet szerinti tilalom érvényesítése a természetvédelmi hatóság feladata.

A közlemény szerint a természetőrök a helyszínen folyamatosan ellenőrzik a határozat betartását.

Fontosnak nevezték, hogy a terület sorsát, a természeti értékek védelmét szívükön viselő civilek is segítsék ezt a munkát, és ha bármilyen, a védett erdő tarvágásos kitermelésére utaló körülményt tapasztalnak, azt jelezzék a természetőröknek.