Nyitókép: Facebook/Avalon szállodalánc beruházás

Érvénytelen lett a tatai luxusszállodáról szóló népszavazás

Infostart
2022. július 31. 21:23
Azt kívánták így megakadályozni, hogy a tatai Öreg-tó partjára egy luxusszálloda épüljön.

Vasárnap három kérdésben tartottak Tatán helyi népszavazást, melynek kezdeményezői azt szerették volna megakadályozni, hogy az Avalon-csoport szállodát építhessen az Öreg-tó partján. Kevés hiányzott, de végül nem gyűlt össze az elegendő szavazat, így a referendum nem lett érvényes.

A 24.hu-nak a Stop Avalon alapítója, Szalay Ildikó elmondta: sikerként értékeli, hogy a nyár közepént, nulla forintból tudtak több mint 8000 tatait mozgósítani.

Az érvényességhez a tataiak több mint fele, vagyis legalább 10 281 érvényes szavazat kellett volna. Egy helyi szervezet megjegyezte: a 2019-es önkormányzati választáson az összesen leadott érvényes szavazatok száma 8732 volt.

A voksoláson három kérdésben várták a helyiek véleményét: a kezdeményezők egyrészt azt szerették volna elérni, hogy az önkormányzat ne köthessen településfejlesztési szerződést a tatai Öreg-tó természetvédelmi területén létesülő beruházáshoz kapcsolódóan, megőrizve ezzel a terület természeti és épített értékeit; megtiltották volna, hogy a szomszédos telekre út épüljön, illetve a meglévőt kiszélesítsék; emellett a céljuk az volt, hogy az istállóra és a lovas pályára vonatkozó településképi rendelet és helyi építési szabályzat a 2020. február 28-án hatályos állapotában maradjon.

Vitatott beruházás

A Hell Energy érdekeltségébe tartozó csoport 2020 májusában jelentette be, hogy 15 milliárd forintból 120 szobás, ötcsillagos szállodát építene az Öreg-tó partján. Azzal érveltek, hogy a városnak 100 millió forintos adóbevételt hozhat a hotel, és közel 100 embernek adna munkát.

A projektet ellenzők azt kifogásolták, hogy semmiféle egyeztetést nem történt a helyiekkel, vagy a szakmai szervezetekkel egy ilyen központi helyen lévő és a tó környékét alapvetően meghatározó beruházásról. A hotel miatt szerintük veszélybe kerülnek az Öreg-tó környzeti értékei, amelyeket egyébként két nemzetközi garancia, a Natura 2000-es besorolás és a Ramsari-egyezmény is véd.

Bár a beruházó később finomított a terveken, kisebb és „zöldebb” szállodát ígérte, de ez nem győzte meg a tiltakozókat. Először demonstráltak, aztán jött a népszavazás.