Nyitókép: Facebook

Az ellenzék kovászaként keresi tovább az ellenállás lehetőségét az MMM

InfoRádió
2022. június 20. 15:53
Újraválasztották szombaton Márki-Zay Pétert a Mindenki Magyarországa Mozgalom elnökének. Hódmezővásárhely polgármesterét, valamint Magyar Györgyöt, az MMM elnökségi tagját kérdeztük.

Márki-Zay Péter sajnálatosnak tartja, hogy több elnökségi tagjuk sem újrázott, azt viszont örömtelinek, hogy több jelentkező is volt az elnöki posztra. Közülük Magyar Györgyöt tartotta komoly kihívójának, aki szerinte jó eséllyel pályázhatott volna az elnöki pozícióra, még ha ugyan hamar egyértelművé vált, hogy a tagság zöme az eddigi elnököt kívánja újraválasztatni. „Nyilván ezt Magyar György is érzékelte, ezért visszalépett a szavazástól, tehát ilyen értelemben két jelölt indult” – fogalmazott Hódmezővásárhely polgármester, aki végül a 149 szavazat mindegyikét megkapta.

Márki-Zay Péter az elnökséget illetően közölte, hogy a lemondott tagok helyére újakat választottak, illetve visszahívták a nem lemondott tagokat. Az új felügyelőbizottsággal kapcsolatban örvendetesnek tartja, hogy Bod Péter Ákos és Mellár Tamás továbbviszi a feladatot, és Pákozdi Éva, a Számoljuk Együtt Mozgalom vezetője is elvállalta a tagságot. „Szerintem egy kiváló új elnökséggel és felügyelőbizottsággal, egy megújult környezetben tovább tudjuk szolgálni a rendszerváltás igényét Magyarországon” – fűzte hozzá.

Az esetleges kilépők vonatkozásában úgy fogalmazott, hogy nyilván nem tudják megakadályozni azt, hogy legyenek olyanok, akik távozni kívánnak a mozgalomból, Márki-Zay Péternek van is arról tudomása, hogy azok közül, akik a 6+1 elnökségi pozícióra jelentkeztek, de végül nem kaptak többséget, várhatóan csökkenteni fogják az aktivitásukat, és nem kívánnak részt venni a közösségben.

Az újraválasztott elnök megfogalmazása szerint az MMM új irányát tekintve együtt fogják keresni ebben az új helyzetben, „egy korábbinál is leválthatatlanabb tűnő fideszes Magyarországon” az ellenállás lehetőségét”. Hozzátette: „csak a viszonyok gyökeres átalakítása esetén van lehetőség Orbán Viktor és korrupt rendszerének leváltására”, aminek szerintük alapvetően két feltétele van: egyfelől, hogy legyne hiteles ellenzék, a másik pedig, hogy megismertessék az igazságot az emberekkel.

Márki-Zay Péter szavai szerint az emberek ugyanis azt hitték, hogy az április 3-i választáson aközött kellett dönteni, hogy „akarnak-e menni meghalni Ukrajnába, akarják-e, hogy elveszítsék a nyugdíjukat vagy a minimálbért…”. Igazság alatt a „Fidesz által betelepített migránsokat” és „a Fidesz által bezárt szülészeti osztályokat” említette példaként. Végül hozzátette, amíg nem lesz változás, „addig Orbán Viktor nem csak hazudhat, lophat is”.

Marad az, aminek megszülték

Magyar György az elnökjelöltséget illetően érdeklődésünkre kifejtette: a mozgalmon belül két gondolat volt, amik közül az első, hogy az MMM-nek nem kell pártokhoz közelednie, illetve nem kell pártot sem faragni belő, tehát maradjanak meg civil konstrukcióban, úgymond kovászként működve az ellenzék baloldalon. Hozzátette: mások mellet ő is ezt képviseli, ezért sok barátja arra kérte, induljon az elnöki pozícióért, mert fölmerült, hogy Márki-Zay Péter szükségesnek érzi, hogy párt legyen a mozgalomból. Szavai szerint végül sikerült békés és barátságos konszenzust kötni, hogy nem lesz az MMM-ből párt, és a Mindenki Magyarországa Mozgalom megmarad az,

aminek „tízenként dühös ember” négy évvel ezelőtt megalapította.

Miután a fentiek tisztázódtak, visszalépett, elkerülve a konfrontálódást, illetve azt, hogy elnökjelöltként meghirdesse, valamint a közgyűlés előtt nyilvánossá tegye azt a programot, miszerint nem szeretnének párttá válni – tette hozzá Magyar György. „Miután nem volt más jelölt, Márki-Zay Péter bízván bízhat a teljes tagság bizalmában, aminek örülni kell, és a civil mozgalom folytatja azt az utat, amin elindult” – fogalmazott a MMM elnökségi tagja.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Régi új elnök az MMM élén – Márki-Zay Péter
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást
Régi új elnök az MMM élén – Magyar György
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást