Nyitókép: MTI/Balogh Zoltán

Milliós jutalom jár a Hableány-katasztrófa utolsó áldozata megtalálójának

Infostart
2022. június 2. 18:33
A balesetkor 41 éves dél-koreai nőt egy, a Koreai Köztársaság budapesti nagykövetségének honlapján és egy újságban is megjelent felhívásban kerestetik.

A keresést és az egymillió forintos nyomravezetői díjat az eltűnt utas hozzátartozóinak megnyugtatása és a kegyelet miatt tartják érvényben. Park Csul Min, a Koreai Köztársaság budapesti nagykövete szerint a baleset okozóinak felelősségre vonásánál fontosabb, hogy a tragédia minden áldozata örök békére lelhessen – írja az atv.hu.

A három hét múlva, június 23-án folytatódó büntetőeljárás újabb bírósági szakasza szempontjából is lényeges, hogy ismert legyen az utas sors – emelte ki Sógor Zsolt budapesti ügyvéd, a Hableányt működtető társaság és a hajó személyzetének jogi képviselője a Blikknek, de Sándor Ferenc egykori műszaki honvéd, búvár szerint ez gyakorlatilag lehetetlen.

„Tapasztalatom szerint a folyamatos víz alatti bomlás, a folyó mozgása, a vízben élő ragadozók olyan elváltozásokat tudnak előidézni a holttesten, ami szinte lehetetlenné teszi a százszázalékos azonosítást. Ujjlenyomat, arc alapján a bőrredők szétázása miatt ez már lehetetlen, csak a DNS-vizsgálat adhat támpontot, ha előkerül a holttest. Három év a Dunában ehhez is soknak tűnik, a test már darabokra szakadhatott, teljesen lebomlott, akkor is, ha fennakadt valami víz alatti roncsban. Az egyetlen azonosításra alkalmas pont az eltűnt nő ruházata lehet. A Duna ráadásul erős sodrású, három év alatt Budapesttől 1700 folyamkilométert sodródhatott, így minimális az esély arra, hogy valami nyomra bukkanjanak” – magyarázta a szakértő a lapnak.

A Hableány-tragédia hároméves évfordulója május 29-én volt. A balesetet heten élték túl a sétahajón tartózkodók közül, 27-en meghaltak, de az utolsó utas teste azóta sem került elő.