Nyitókép: Facebook

Kilépett a Momentumból, függetlenként folytatja a gödi polgármester

Infostart
2022. május 18. 12:43
Balogh Csaba szerint így jobban el tudja látni feladatait, de ügyek mentén továbbra is együttműködik a párttal.

Balogh Csaba, Göd polgármestere függetlenként folytatja politikai munkáját – olvasható a Momentum közleményében, amiben a kilépés okaként azt nevezték meg, hogy a városvezető úgy véli, függetlenként jobban el tudja látni feladatait.

A Momentum és Balogh Csaba ügyek mentén továbbra is együtt dolgozik, és a jövőben is szövetségesként tekintenek egymásra – írja az Index.

Az ellenzéki együttműködés akadozik a városban, korábban a DK azt állította, hogy hangfelvétel bizonyítja, a momentumos polgármester fideszesre akarta cserélni a város LMP-s és DK-s alpolgármestereit. Akkor a pártja kiállt mellette, mondván: manipulált a hangfelvétel. Később a városvezetésen belül is konfliktusok pattantak ki, fegyelmi eljárás indítottak a polgármester ellen, majd egy időre a jogköreit is felfüggesztették.