Nyitókép: MTI/Illyés Tibor

Házelnöknek választották Kövér Lászlót

Infostart
2022. május 2. 15:30
Az Országgyűlés elnökét a parlament legnagyobb frakciója, a Fidesz jelölhette.

Titkos szavazással Kövér Lászlót választották az Országgyűlés elnökévé a képviselők a parlament alakuló ülésén hétfőn. A politikus 2010 óta tölti be ezt a posztot.

Az egyedüli jelöltre érvényes szavazatot 183 képviselő adott le, közülük 170-en igennel, 13-an nemmel szavaztak, senki sem tartózkodott - ismertette Turi-Kovács Béla korelnök.

Kövér László megválasztását követően esküt tett a plénum előtt, majd sorban gratuláltak neki: elsőként Áder János, majd Orbán Viktor, Semjén Zsolt, utánuk pedig a többi képviselő, köztük Ungár Péter, Tóth Bertalan és Toroczkai László is.

Az Országgyűlésnek hat alelnöke lesz: Jakab István (Fidesz), Lezsák Sándor (Fidesz), Latorcai János (KDNP), Oláh Lajos (DK), Dúró Dóra (Mi Hazánk Mozgalom), valamint a törvényalkotásért felelős alelnök, Hende Csaba (Fidesz) korábbi honvédelmi miniszter.

Mindezek után Turi-Kovács Béla házelnök elbúcsúzott és átadta az ülés vezetését Kövér Lászlónak, a korjegyzőket pedig váltották a megválasztott jegyzők.

Miközben Kövér László elfoglalta helyét az elnöki pulpituson, a DK s a Párbeszéd képviselői kivonultak a teremből.

A házelnök megköszönte a támogatóinak, hogy ebbe a "megtisztelő tisztségbe emelték", majd felidézte, hogy 32 éve alakult meg az első Országgyűlés, amelynek pedig ő is tagja volt.

Tagadhatatlan, mert a tények igazolják, hogy nemzetünk, társadalmunk, családjaink állapota, helyzete, boldogulási esélyei ma jobbak, mint a rendszerváltozás kezdete óta bármikor - jelentette ki Kövér László. Szerinte a választás eredményének alakulását legerőteljesebben éppen ez határozta meg.

Ezután arról beszélt, hogy Magyarország ma egy erős, emelkedő pályán mozgó, tekintéllyel bíró ország, amely minden polgárának élhető otthont biztosít és amelyet az európai politikában senki nem hagyhat számításon kívül. Ugyanakkor a veszélyek korát éljük, és mindazt, amit az elmúlt 32 év munkájával elértünk, ma újra veszély fenyegeti: pénzügyi-gazdasági válság, illegális migráció, világjárvány és a szomszédban dúló háború - magyarázta.

Úgy vélte, a kampány zajából kihallatszott egy gondolat, amelyből akár újjá is lehetne teremteni "azt a közös nevezőt, amely nélkül semmilyen demokrácia nem működhet egészségesen". Ez pedig az, hogy a hatalom a népé. Ez a gondolat azért érdekes egyébként, mert éppen ez a pár szó volt az ellenzéki összefogás kampánydalának címe - tudósított a Telex.

Ezután szünet következett, amelyben a Kövér László által javasolt Mátrai Mártát 144 igen szavazattal megválasztották a háznagyi tisztségre. A háznagy - a törvényben meghatározott kivételekkel - az Országgyűlés elnökének azon feladatait látja el, amelyeket az Országgyűlés Hivatala Szervezeti és Működési Szabályzata (SZMSZ) szerint a házelnök átad részére. Ilyen például, hogy képviseli az Országgyűlést más állami szervek, civil és egyéb szervezetek felé, valamint a nemzetközi kapcsolatokban.