Nyitókép: MTI/Koszticsák Szilárd

Két év után végre a régi rendben ballaghatnak és érettségizhetnek a végzősök

Infostart / InfoRádió - Rozgonyi Ádám
2022. április 29. 19:37
Hétfőn a magyar nyelv és irodalom, valamint a magyar mint idegen nyelv tárgyak írásbeli vizsgáival kezdődik a május–júniusi érettségi vizsgaidőszak. A Nemzeti Pedagógus Kar elnöke, a győri Révai Miklós Gimnázium és Kollégium igazgatója problémamentes érettségi szezonra számít. Bár már csak a kézfertőtlenítés lehetőségének biztosítása a kötelező, Horváth Péter szerint továbbra is szükség van az elővigyázatosságra, ezért a tantermeket a hétvégén alaposan kitakarítják, és az érettségik alatt csak 10 diákot engednek egy helyiségbe – mondta az igazgató.

A hétfői közép- és emelt szintű írásbeli érettségik előtt minden iskolának van még egy fontos és kedves kötelezettsége – hívta fel a figyelmet elsőként Horvát Péter, utalva arra, hogy idén végre minden intézményben sor kerülhet a ballagásra, amik megtartása az elmúlt két évben még problémát okozott a világjárvány miatt. A Nemzeti Pedagógus Kar elnöke úgy véli, hogy ez minden iskolának a legnagyobb ünnepe, amikor a végzős évfolyamokat elbúcsúztatják.

Visszakanyarodva az érettségi vizsgákra, a győri Révai Miklós Gimnázium és Kollégium igazgatója úgy véli, hogy nem várható semmiféle különösebb probléma azok lebonyolításában. Felidézte, hogy az elmúlt két évben külön szabályozók voltak a szervezést illetően, a szóbelik pedig több alkalommal is elmaradtak, de idén nem számít hasonlókra. Magyarán,

az idei ballagás és érettségi vizsgák a régi rendben történhetnek

– étetett egyet.

Újfent emlékeztetett, hogy 2020 tavaszán szinte valamennyi intézményben elmaradtak a ballagások, legfeljebb kisebb ünnepségekre került sor, amiket esetenként digitálisan közvetítettek. A győri Révai Gimnáziumban tavaly ugyan megszervezték, de az június közepére lett csúsztatva, hiszen nem voltak szóbeli vizsgák – jegyezte meg Horváth Péter, hozzátéve: erre az idén már nem lesz szükség, és vélhetően minden iskola el fogja búcsúztatni a végzősöket a pénteki vagy szombati napon.

Végzős diákok Józsefvárosban, a Vörösmarty Mihály Gimnázium ballagásán 2022. április 29-én. MTI/Koszticsák Szilárd

Azt is hangsúlyozta, hogy az értettségi vizsgákkal kapcsolatban sincsenek eltérő központi rendelkezések a hagyományostól, de ettől még az intézmények óvatosak lesznek, és lehetőségeikhez képest például kevesebb diákot fognak egyszerre beengedni egy-egy tanterembe a vizsgák alkalmával. A Révai Miklós Gimnáziumban ez tíz érettségizőt fog jelenteni, annak ellenére, hogy a gyerekek idén már végig jelenléti oktatásban részesültek, és nem is tapasztaltak megbetegedést az utóbbi hónapokban – fogalmazott az igazgató.

Mint mondta, a végzős évfolyammal kapcsolatban több iskola, köztük a győri Révai Miklós Gimnázium is, a tavalyi évben már szerencsésen meg tudta oldani a felkészítést, amíg ez 2020-ban még sokkal nehézkesebb volt. Ennek elsősorban az a magyarázata, hogy 2021-ben a diákok bemehettek az iskoláikba konzultációra, illetve kis csoportos foglalkozásokra. Szerinte pedig

a gyerekek nem visszaéltek, hanem éltek ezzel a lehetőséggel, és jó vizsgaeredmények is születettek.

A Nemzeti Pedagógus Kar elnöke mindenesetre úgy gondolja, hogy a hagyományos jelenléti oktatás többségében egyértelműen jobb lehetőség a felkészülésre.

A győri Révai Miklós Gimnáziumban idén mintegy 181 diák érettségizik, előre hozottan pedig több mint százan tesznek első idegen nyelvből vizsgát.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Két év után végre a régi rendben ballaghatnak és érettségizhetnek a végzősök
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást