Nyitókép: MTI Fotó: Balázs Attila

A tartalékukat élik fel a közétkeztető cégek

Infostart / InfoRádió - Baumann-Tuka Nikoletta
2022. április 18. 18:41
Nem tudnak mit kezdeni a 25-30 százalékos drágulással, további működésükhöz az önkormányzatoknak kellene engedni a feltételeken.

Már alig állnak a lábukon a közétkeztető cégek a hvg.hu beszámolója szerint. A Magyar Közétkeztetők Szövetségének szóvivője, Demeter László az InfoRádióban azt mondta, hogy cégek többsége már a tartalékát éli fel.

"Egy Emmi-rendelet az irányadó a közétkeztetésben, ez részletesen szabályozza az étrendtervezést, az étellel kapcsolatos követelményeket, a tájékoztatási kötelezettségeket, a kötelezően biztosítandó élelmiszereket és a diétás étkezés személyi feltételeit is. Ebből következik, hogy az egyik legnagyobb kihívásunk a szakembergárda biztosítása a közétkeztetésben" - szögezte le Demeter László.

Egy 2020-as kormányrendelet viszont azt szabályozza, hogy 2022 januárjától 60 százalékban hazai alapanyagból kell dolgozni, ezt az arányt a rendelet 2023-tól pedig 80 százalékra emeli.

Ez a kiindulási helyzet akár biztonságot is nyújthatna, ám az árrobbanás itt is érezteti hatását.

"Főleg a 2022-es árváltozás, ami nagyon drasztikus, ráadásul a KSH kimutatásával teljesen szembemegy, hiszen

a szövetség tagjai és szakértői 25-30 százalékos drágulást tapasztalnak,

mivel csak bizonyos körét használják az élelmiszereknek, a kisebb cégeknek pedig ez igen komoly veszélyt tartogat a továbbéléssel kapcsolatban" - mondta.

Hogy hányan vannak a létükben veszélyeztetett cégek, arról azt mondta, az önkormányzati segítségen sok múlik, mivel a közétkeztetésben jelen lévő vállalatok velük állnak kapcsolatban.

"Az önkormányzatokkal kellene szerződést módosítani a biztonságos üzemelés érdekében" - tette hozzá.

Ezen áremelkedés mellett szerinte 2022-ben már nem lehet nyereségről sem beszélni, a veszélyhelyzet kivezetéséig pedig áremelésről Demeter László szerint szó sem lehet.

"A közétkeztető cégek alapvetően nagyon kevés pénzből gazdálkodnak, de azt gondolom,

a szülők is járnak boltba,

és tapasztalják, hogy minden rettenetesen megdrágult, azt gondolom, emiatt hajlandóak több pénz fizetni a közétkeztetésért is" - fogalmazta meg várakozásait.

A minimálbér és a kötelező bérminimum is hatással volt a cégek tervezésére, igaz, a vidéki városokban "még rendelkezésre áll" a munkaerő, de a bérváltozás kihívás.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Bajban a közétkeztető cégek
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást