Nyitókép: MTI/Rosta Tibor

Kiderült, mi történt a mindszenti vasútkatasztrófánál – új fotók

Infostart
2022. április 5. 13:11
Biber Anett MÁV-szóvivő árult el részleteket az öt halálos áldozattal járó balesetről.

A mozdonyvezetőnek alig maradt ideje fékezni, mert nagyon közel volt a vasúti átjáróhoz, amikor elé hajtott a kisteherautó, így bekövetkezett az ütközés. A mozdonyvezető mindent az utasításoknak és az előírásoknak megfelelően tett. Ezen a vasúti szakaszon 80 kilométer/óra az engedélyezett sebesség, amit nem lépett át. A biztosító berendezés jól működött – idézi Biber Anettet, a MÁV csoport sajtószóvivőjét a delmagyar.hu.

Tájékoztatása szerint a vonaton a mozdonyvezető és a jegyvizsgáló mellett 12-en utaztak, a mozdonyvezető kivételével mindenki megsérült. Korábban 22 utasról lehetett tudni.

Összeroncsolódott kisteherautó és kisiklott vonat Mindszent belterületén, a Déli utcai vasúti átjárónál MTI/Rosta Tibor

A szóvivő a következőkről számolt még be:

  • A jármű körülbelül 100 métert siklott, majd az oldalára fordult.
  • Az előzetes becslések szerint a kár mértéke meghaladja a 100 milliós nagyságrendet. A járművet selejtezni kell, nem lehet javítani.
  • Szolnokról érkezik egy daru, azzal állítják vissza a pályára a sérült motorkocsit, egy mozdonnyal vontatják el Hódmezővásárhely vagy Szentes felé.
  • A vonatközlekedés várhatóan szerda reggelig szünetel. A pálya rendbetétele után csökkentett sebességgel újra indulhat a vasúti forgalom.

Minden szabályt betartott annak a motorvonatnak a vezetője, amely egy kisteherautóval ütközött össze kedd reggel 7 óra előtt Mindszent határában egy vasúti átjáróban - közölte a helyszínen a MÁV-Volán-csoport szóvivője. A balesetben öten a helyszínen meghaltak.

A vonat az ütközés erejétől kisiklott és az árokba borult. A balesetben öt ember a helyszínen meghalt és több mint tíz megsérült. MTI/Rosta Tibor

Biber Anett felhívta a figyelmet arra, hogy tavaly és idén jelentősen nőtt az átjárókban történő balesetek száma. 2020-ban 62 ilyen baleset következett be, tavaly már 24-gyel több, ezek közül 16-ban halt meg valaki. Idén a keddit is beleértve 26 baleset történt – írja az MTI.

Több mint tíz éve valamennyi átjáróban történt balesetet a közúti közlekedésben részt vevők figyelmetlensége okozta

– közölte a szóvivő.

A balesetet szenvedő kisteherautóban heten utaztak. Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat szóvivője korábban az MTI-nek elmondta: a baleset helyszínére tíz mentőautó és egy mentőhelikopter érkezett.

MTI/Rosta Tibor

Közölte: a balesetben öt férfi a helyszínen életét vesztette, a mentők két férfit súlyos sérülésekkel, fej- és végtagsérülésekkel kórházba szállítottak. A vonaton 11 utas szenvedett jellemzően zúzódásokat, őket megfigyelésre szintén kórházba vitték.

A szóvivő tájékoztatása szerint a baleset sérültjeit a szegedi, a szentesi, a hódmezővásárhelyi és a kecskeméti kórházakba vitték.