Nyitókép: Pixabay

Sokakat érintő veszélyre figyelmeztetnek a magyar utakon

Infostart
2022. március 31. 04:20
Beindult a szezon, ismét sok a mezőgazdasági gép az utakon.

A tavaszi munkálatok beindulásával mezőgazdasági gépek szinte bármely útszakaszon felbukkanhatnak itthon. Ha úti céljukat másképpen nem vagy csak legalább 50 százalékkal hosszabb úton tudnák elérni, a mezőgazdasági járművek olyan útra is felhajthatnak – a gyorsforgalmi utakon kívül –, amelyen egyébként tiltják haladásukat – hívja fel a figyelmet az agroinform.hu.

A mezőgazdasági gépekre nem vonatkozik a 2,55 méteres legnagyobb megengedett szélességi korlátozás, 4,5 méter szélességig kísérőjármű nélkül, afelett kísérőjárművel közlekedhetnek a közutakon. Háromméteres szélesség felett ugyanakkor a gépen villogó sárga fénynek is működnie kell. Fontos előírás ezekre a járművekre, hogy érvényes hatósági jelzéssel és kötelező biztosítással rendelkezzenek, világító- és fékberendezéseik kifogástalanul működjenek. Emellett az útra szennyeződést nem hordhatnak fel, szállított rakományuk szóródását pedig megfelelő eszközökkel meg kell akadályozniuk.

A mezőgazdasági gépek gyakori felbukkanása a közutakon megnöveli a balesetek számát is.

Bár a rendőrség külön a mezőgazdasági járművek baleseteiről nem vezet nyilvántartást, az Agroinform 2021-ben felmérést végzett e balesetek főbb jellemzőiről. Az akkori több száz beérkező válaszból az derült ki, hogy a balesetek 33 százalékában a mezőgazdasági járművet vezető személy, míg 54 százalékában a másik részt vevő jármű sofőrjének felelősségét állapították meg. 13 százalékban ez a felelősség megoszlott a felek között.

A közúton mezőgazdasági járművekkel találkozó autósoknak leginkább két dologra kell nagyon odafigyelniük: ezeknek az eszközöknek a lassú haladására, valamint a méretükre. Az alacsony sebesség egyrészt növeli a ráfutásos balesetek kockázatát, másrészt türelmetlenné tesz egyeseket, ami meggondolatlan előzésekhez vezethet. E járművek emellett gyakran túlméretesek, nem szokványos, kiálló részekkel vannak felszerelve, amihez a közlekedés többi szereplője nincsen hozzászokva.