Nyitókép: MTI/Koszticsák Szilárd

Deutsch Tamás: Cseh Katalin próbál apró örömtüzeket gyújtani, de…

Infostart / InfoRádió - Varga Mónika
2022. február 18. 11:58
Hiába fogadta el az Európai Parlament a momentumos Cseh Katalin jelentését, attól az önkormányzatok nem juthatnak közvetlenül uniós forrásokhoz – jelentette ki Deutsch Tamás, a Fidesz EP-képviselője. Szerinte az uniós jogszabályok szerint pályázni továbbra is kizárólag a tagállami hatóságoknál lehet.

Európai uniós jogszabályok rendelkeznek arról, hogy a regionális fejlesztési forrásokat milyen rendben tudják a tagállamok fölhasználni – emlékeztetett a Fidesz EP-képviselője. Deutsch Tamás szavai szerint, habár voltak törekvések, a jogszabályok pont ellenkezőleg rendelkeznek: tehát továbbra is a tagállamok kapják a regionális fejlesztési forrásokat – a megosztott felelősség elve alapján –, és a tagállami hatóságok, állami szervek tudják ezeket – pályázati úton – eljuttatni a támogatottaknak, gazdasági szereplőknek civilszervezeteknek, egészségügyi intézményeknek, illetve önkormányzatoknak.

Szó sincs tehát arról – a hatályos az érvényben érő európai uniós jogszabályok alapján –, hogy az önkormányzatok közvetlenül európai uniós forrásokhoz jutának

– ismételte meg. az EP-képviselő hozzátette: amiről az Európai Parlamentben döntés született, az egy úgynevezett saját kezdeményezésű jelentés. Ilyet számtalan tárgyal és fogad el az Európai Parlament; magyar parlamenti analógiával ezeket politikai nyilatkozatoknak lehet minősíteni – magyarázta Deutsch Tamás. „Tulajdonképpen az Európai Parlament óhajait, a jövőre vonatkozó ködös elképzeléseit fogalmazzák meg ezek a jelentések, egy ilyenről van szó” – fejtette ki.

A fideszes politikus megismételte, a fentiek alapján nemhogy nem változik meg a pályázatokra vonatkozó szabály, hanem amiről az EP döntött, az ellentétes azzal, ami az európai uniós fejlesztési források felhasználására vonatkozó jogi rendelkezés. „Tehát csak azt tudom mondani, hogy Cseh Katalin jelentését az Európai Parlament baloldali többsége lelkesen támogatta; ezt a badarságot ismerjük, mely fel akarja rúgni […] a sok-sok uniós költségvetési ciklus óta kialakult és hatékonyan működő rendszert, de ez az elképzelés korábban sem jelent meg, és jelenleg sem jelenik meg az uniós jogszabályokban […] – adott hangot véleményének Deutsch Tamás –

Értem én, hogy Cseh Katalin próbál apró örömtüzeket gyújtogatni, ott melegedik ezen örömtüzek mellett Karácsony Gergely, csak a jogi rendszer az ettől gyökeresen eltérő.”


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Deutsch Tamás: Cseh Katalin próbál apró örömtüzeket gyújtani, de…
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást