Nyitókép: MTI/Szigetváry Zsolt

Rusvai Miklós: húsz koronavírus elleni oltással sem lehet gond

Infostart
2021. december 23. 08:26
A negyedik vakcina emiatt kicsit sem jelent problémát. A víruskutató szerint idén már nem engedélyezik ezt a dózist.

Minél előbb elkezdik Magyarországon is a negyedik oltás beadását, annál jobb – jelentette ki Rusvai Miklós a Blikknek. A víruskutató azzal kapcsolatban, hogy a szervezet elbírja-e a négy oltás, úgy fogalmazott: „Akár húszat is elbír. Hiszen ott az influenzaoltás, amiből sokan évente felveszik az újat, és számos immunizálás van, ide értve például a kullancsencephalitis ellenit, amit rendszeresen alkalmazni kell. Ezeknek az oltásoknak nincs felső határa” – hangsúlyozta.

Azzal kapcsolatban, hogy két oltás között mennyi idő telhet el, arra hívta fel a figyelmet, hogy az „immunológiai minimum” négy hónap, vagyis addig tartania kell az oltás hatásának, hat hónap pedig a hatékonysági határ, de azon túl már nemigen szokott érvényes immunválasz születni. Következésképp fél év után célszerű a rizikócsoportokat, köztük az időseket, immunhiányos betegeket, továbbá a „frontvonalban” lévő egészségügyi dolgozókat újraoltani.

Rusvai Miklós egyébként abszolút a kötelező oltás ellen van, mint mondta: az egészségügyben elfogadja, de más területen nem tartja indokoltnak, vagyis az önkéntességét pártolja.

Végül kiemelte: minden oltás véd minden vírusváltozat ellen, így az omikron ellen is hatékonyak a korábban kidolgozott vakcinák. Ráadásul az eddigi alapján „úgy hírlik”, hogy a mutáns vírus nem okoz súlyos betegséget. „Vagyis én inkább már most szeretnék átfertőződni, mert jó immunitást kizárólag a fertőzés átvészelése eredményez” – vélekedett.

Minden Infostart-cikk a koronavírusról itt olvasható!