Nyitókép: Uma Shankar sharma/Getty Images

Már december végén berobbanhat az ötödik hullám idehaza

Infostart
2021. december 20. 15:37
Napi négy embernél mutatják ki a variánst abban a magánlaborban, ahol elsőként azonosították Magyarországon az omikront.

„Vasárnapig nyolc pozitív esetet találtunk, ma négyet. Ez jelentős emelkedés. A tendencia nő, míg korábban napi egy esetet regisztráltunk, átlagban ez most már napi négyre növekedett. Ez pedig a mi eseteinket tekintve már napi 5 százalékos arány” – mondta az ATV-nek Nyíri Miklós, a Neumann Labs ügyvezető igazgatója.

A laborban naponta 1000 fölötti minta érkezik, ebből 100-150 teszt lesz pozitív. Nagyjából száz esetenként vizsgálják azt, hogy az adott fertőzöttséget a delta vagy már az omikron variáns okozza.

Vattay Gábor, az ELTE TTK Komplex Rendszerek Fizikája Tanszék vezetője szerint, ha ez valóban így van, akkor az omikron okozta ötödik hullám január közepe helyette, két héttel közelebbre kerülhet. Ez azt jelenti, hogy a magánlaborban tapasztalt tendencia tovább folytatódik, akkor

a járvány december végén január elején berobbanhat.

Szerinte esetszámban nagyobb hullám várható. A járványelemző a dán modellt alapul véve azt mondta: a járvány minden embert elér majd, a kérdés, hogy milyen szintű megbetegedést okoz. Vattay Gábor úgy véli: azok az idősek, akik augusztusban kapták meg harmadik oltásukat, a negyedik oltást is fel kellene venni a közelgő ötödik hullám miatt.

A Neumann Labs az a labor, ahol pontosan egy hete detektálták az első omikron gyanús tesztet. Akkor egy idős házaspár tesztje lett pozitív. A magánlabor az esetet lejelentette, a mintákat mély vizsgálatra elküldte a Nemzeti Népegészségügyi Központba. Az NNK ezután hivatalosan is megerősítette: megjelent az omikron variáns Magyarországon.