Nyitókép: D-Keine/Getty Images

A negyedik hullám kezdete óta tempósan emelkedik a temetések száma

Infostart
2021. december 20. 09:32
Az Országos Temetkezési Egyesület és Ipartestület (OTEI) becslései szerint éppen a napokban érhettük el a csúcsot.

Az Index emlékeztet, novemberben a heti halálozási mutató jócskán elszakadt a járvány előtti időszakban megszokottaktól.

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatait most az Országos Temetkezési Egyesület és Ipartestület (OTEI) is megerősítette:

a negyedik hullám idején 30-40 százalékkal volt több temetés, mint a járvány előtti, 2019-es évben.

„A növekedés már október második felében elindult, és egészen mostanáig fokozatosan nőtt a temetések száma. Tapasztalataink szerint éppen a napokban érthettük el a csúcsot, és nagyon bízunk benne, hogy a negyedik hullám nehezén túl vagyunk” – jelentette ki a lapnak az Országos Temetkezési Egyesület és Ipartestület elnöke. Puskás Béla kiemelte, hogy az elmúlt hónapokban közel annyi munkájuk volt, mint idén márciusban és áprilisban, de ezúttal sokkal jobban bírták a terhelést.

Az OTEI elnöke beszélt arról is, hogy a temetkezési szolgáltatóknál is megérezték a negyedik hullám intenzitását, több kolléga megfertőződött, és azok, akik nem kaptak oltást, sokkal nehezebben vészelték át a betegséget. Volt, akinek a munkába való visszatérés is gondot jelentett. Ennek ellenére nincs tudomásuk arról, hogy bármely vállalatnál kötelezővé tették volna a védőoltást, de az átoltottság így is magas.

Mint ismert, hazánkban jelenleg

minden zárt térben kötelező a maszkviselés, és ez a ravatalozókra is vonatkozik.

Szabadtéren a síroknál, illetve a temetéseken lehetünk maszk nélkül, de a szakemberek azt kérik, hogy lehetőség szerint tartsunk minél nagyobb távolságot.

Minden Infostart-cikk a koronavírusról itt olvasható!