100 ezer forintra emelkedik a közmunkások bére - a nap hírei

Infostart
2021. december 15. 22:19
Eddig 38 ezren regisztráltak az 5 és 11 év közötti gyermekek oltására. Megszavazta a jövő évi, de csak fél évre tervezett költségvetést a Fővárosi Közgyűlés.

Jövőre 100 ezer forintra emelkedik a közmunkások bére – jelentette be közösségi oldalán Orbán Viktor miniszterelnök. Az már korábban is ismert volt, hogy a minimálbér emelését a közfoglalkoztatotti bér is követi. A bejelentés azt jeleni, hogy januártól a 200 ezer forintos minimálbérnek pontosan a fele lesz a közmunkások juttatása.

Figyelmeztető sztrájkot hirdetnek a pedagógus szakszervezetek január 31-ére, miután a szerdai bértárgyalásokon sem történt előrelépés. Ha ezzel sem érnek el eredményt, akkor márciusban rendes sztrájk lesz.

Elölt vírust tartalmazó és fehérje alapú koronavírus elleni vakcina debreceni gyártását javasolja az oltóanyaggyár-munkacsoport. A hazai oltóanyaggyártás ötlete több mint egy évvel ezelőtt született meg, azóta pedig kormánydöntés is rendelkezett a gyár létesítésének gyorsításáról.

Eddig 38 ezren regisztráltak az 5 és 11 év közötti gyermekek oltására, 16 ezren már be is jelentkeztek az oltásra. A gyermekek oltása 77 olyan kórházban indult el, ahol gyermekgyógyászati ellátás is folyik, emellett a háziorvosoknál is be lehet adatni a vakcinát.

Magyar vezetéssel, uniós forrásból vizsgálják az egyik leggyakoribb szembetegség okát a következő 3 évben. Magyarországi, erdélyi, belga és norvég tudósok közösen kutatják, hogy milyen neurobiológiai folyamatok idézik elő a tompalátást.

Elfogadták a Magyar Bankholding fúziójának menetrendjét. Első lépésként 2022 tavaszán MKB Bank Nyrt. néven egyesül a Budapest Bank és az MKB, míg a Takarék Csoport 2023. második negyedévének végéig csatlakozik a pénzintézethez. Az ügyfélkiszolgálás a 2022 március 31-ei fúzió után is zavartalan lesz.

6,1 százalékra módosította idei GDP-növekedési előrejelzését a Kopint-Tárki. A prognózis jelentős mértékű fogyasztás és beruházás emelkedést takar, ugyanakkor a külkereskedelmi egyenleg drámai romlásával számol. Az infláció mértéke várhatóan 5,5 százalék lesz az intézet számítása szerint.

Megszavazta a jövő évi, de csak fél évre tervezett költségvetést a Fővárosi Közgyűlés. A 119 milliárd forintos hiányt betétekből, értékpapírokból és hitelből finanszírozná a főváros. Karácsony Gergely főpolgármester felhívta a figyelmet arra, hogy négyszeresére emelték a főváros által fizetendő szolidaritási adót, második évben vonják el az iparűzési adó felét, négyszeresére emelik a víz- és csatornaszolgáltatási adót.

Leállítják a budapesti repülőtér átvilágítását a részvényesek, és folytatják a párbeszédet a magyar kormánnyal - mondta a Világgazdaságnak a ferihegyi repülőteret üzemeltető Budapest Airport többségi tulajdonosa. Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn jelentette be, hogy a repülőtér visszaszerzését nem észszerű nyélbe ütni a jövő évi országgyűlési választások előtt.

Több informatikai fejlesztéssel is készül a jövő évi országgyűlési választásokra a Nemzeti Választási Iroda. Nagy Attila elnök az InfoRádió Aréna című műsorában elmondta: megújul az a szoftveres környezet, amellyel a szavazókörökben dolgoznak, és változik az is, amely a választók tájékoztatását szolgálja majd.

Közzétette a névjegyzékben szereplő választópolgárok számát országgyűlési egyéni választókerületi és települési szintű bontásban a Nemzeti Választási Iroda. Az iroda a 2022-es országgyűlési választás napjáig heti rendszerességgel frissíti honlapján az adatsort. A 49. és 50. heti adatok már elérhetők.

Megkezdődik az aláírásgyűjtés a Diákvárosról és a 270 napos álláskeresési járadékra szóló népszavazáshoz. A főpolgármester átvette az általa benyújtott népszavazási kezdeményezésekhez szükséges aláírásgyűjtő íveket a Nemzeti Választási Irodában.

Átadták az M44-es gyorsforgalmi út Lakitelek és Tiszakürt közötti 10 kilométeres szakaszát, és az Európában is egyedülálló szerkezetű, új tiszaugi Tisza-hidat. A gyorsforgalmi út 125 kilométer hosszúságú főpályáját, és a mintegy 50 kilométernyi kapcsolódó közutat csaknem 400 milliárd forintból építik meg 2025-re.

A fővárosban két nap alatt 30 járművezetőt büntettek meg buszsávok jogosulatlan használatáért. A 30 helyszíni bírság mellett egy autóst elő is állítottak, mert kiderült, hogy be nem fizetett bírságok miatt szabálysértési körözés volt ellene érvényben.

Védett természeti területté nyilvánította a második kerületi Jegenye-völgyet a Fővárosi Közgyűlés. Ez a védett foltos szalamandrák egyetlen élőhelye a főváros területén. A képviselők feloldották a részleges vadászati tilalmat a XVI. kerületi Naplás-tónál.

A budapesti fák, parkok és természetvédelmi területek után mostantól erdőket is tartalmaz a Főkert applikációja. A BP Fatár nevű alkalmazásban megtalálható a 42 fővárosi tulajdonú erdőterület pontos földrajzi elhelyezkedése és fényképes ismertetője.

A Dunán 9, a Tiszán 13, a Balatonon 1 jégtörő hajó áll készenlétben a jégkárok elleni védekezés érdekében - közölte az Országos Vízügyi Főigazgatóság. A készenléti állapot, az időjárás függvényében legkésőbb március 1-jén zárul.

Az Egyesült Államokban emelte az adósságplafont a kongresszus, ezzel elhárította annak veszélyét, hogy a washingtoni kormány fizetésképtelenné váljon. A kormány így 2,5 milliárd dollárral növelheti az adósságállományt. Néhány órával korábban a szenátus is zöld jelzést adott a kabinetnek.

Elhalasztotta a James Webb űrteleszkóp indítását a NASA, az obszervatórium és a rakéta közötti kommunikációs hiba miatt. Így legkorábban december 24-én indulhat a világűrbe a 10 millió dolláros teleszkóp.

Lovaggá ütötték Lewis Hamiltont, a britek hétszeres Forma-1-es világbajnok autóversenyzőjét. Jackie Stewart, Stirling Moss és Jack Brabham után ő a negyedik autóversenyző, aki megkapta ezt a címet.