Nyitókép: MTI/Kovács Tamás

A védettségi igazolványok érvényességéről is beszélt Rogán Antal

Infostart / MTI
2021. november 29. 13:41
Elmondta még, hogy a következő hónapokban újabb oltási heteket terveznek.

A kormány vizsgálja, hogy a védettségi igazolványok lejárjanak-e a második oltást követő 6-7 hónappal, de döntés egyelőre nem született erről - mondta Rogán Antal, a miniszterelnök kabinetfőnöke az Országgyűlés gazdasági bizottságában hétfőn, ahol a harmadik oltás felvételének fontosságát is hangsúlyozta.

Elképzelhető, hogy a védettségi igazolványok használati körét ki kell majd bővíteni, vagyis még több helyen szükséges lehet a védettség igazolása.

Bejelentette, hogy

több oltási akcióhetet is szerveznek a közeljövőben.

Magyarország elsőként tudott újraindulni az oltásoknak köszönhetően, most az a legfontosabb, hogy minél többen felvegyék a harmadik oltást, a koronavírus-járvány ötödik hullámát ugyanis csak akkor lehet megelőzni vagy ellaposítani. Ennek érdekében a kormány decemberben és várhatóan januárban is újabb oltási akcióheteket, illetve "névre szóló" kampányokat szervez az egészségügyi hatóságokkal együttműködve, ahogy tette eddig is.

A megerősítő oltás beadása azért is nagyon fontos, mert Magyarországon az oltások többségét június végéig adták be, a vakcina védő ereje pedig 4-6 hónap után jelentősen csökken - figyelmeztetett.

December 20-án érkezik Magyarországra az 5-11 éveseknek szánt Pfizer-szállítmány, és közölte, a szülőket is meg fogják keresni annak érdekében, hogy minél többen oltassák be gyerekeiket.

Hozzátette: el lehet gondolkodni az oltási akcióhét további meghosszabbításáról, hiszen oltóanyag van bőven. Ezzel kapcsolatban megjegyzte: véleménye szerint érdemes lenne a háziorvosokat is bevonni ebbe a munkába.

Meglátása szerint a negyedik hullám feltehetőleg most van a "csúcson", innen lefelé veheti az irányt - jegyezte meg.