Nyitókép: MTI/Czeglédi Zsolt

Karácsonyfa jár az oltásért egy budapesti kórházban

Infostart / MTI
2021. november 25. 16:25
Gyökeresen megváltoztatják a karácsonyt - hirdeti az intézmény.

Kiültethető karácsonyfát adnak a Budapesti Szent Ferenc Kórházban azoknak, akik az oltási akcióhét során az első koronavírus elleni oltásért keresik fel az intézményt.

A kórház közleményében azt írta: a "Gyökeresen megváltoztatjuk karácsonyát" szlogennel indított kampány célja motiválni azokat, akik még nem kérték az oltást.

Az intézmény vezetőség úgy döntött, hogy az adományba kapott ötszáz földlabdás, 40-60 centiméteres fenyőt az oltási kampányhéten az első oltásra jelentkezők között osztják ki, a fát a második oltáskor kapják majd meg.

Toldy-Schedel Emil kórházigazgató azt mondta, egyházi kórházként szeretnék, hogy a családok ezen az ünnepen együtt lehessenek, és egészségben, biztonságban találkozhassanak. "Hisszük, hogy egy ilyen gesztussal mind többen megértik: döntésük saját életükön kívül a családjukra, szeretteikre is kihat" - tette hozzá.