Nyitókép: MTI/Koszticsák Szilárd

Nyomoznak a frankfurti villamosok beszerzése miatt

Infostart
2021. november 19. 15:03
Volner János leleplező dokumentumokat kíván bemutatni.

A Nemzeti Nyomozó Iroda elrendelte a nyomozást a frankfurti villamosok tervezett fővárosi beszerzése miatt - jelentette be a Volner Párt elnöke.

Volner János emlékeztetett arra: korábban feljelentést tett versenyt korlátozó megállapodás közbeszerzési és koncessziós eljárásban bűntette ügyében a tervezett villamosbeszerzés miatt a Budapesti Rendőr-főkapitányságon, ismeretlen tettes ellen.

Feljelentése nyomán november 24-ére kapott idézést a nyomozó hatóságtól;

a meghallgatáson leleplező dokumentumokat kíván bemutatni

- tette hozzá a független országgyűlési képviselő.

Úgy fogalmazott: "kiderült, Karácsony Gergelyék (Budapest főpolgármestere) egy olyan villamosbeszerzésre készülnek, ami már előre le van zsírozva" a frankfurti közbeszerzési vállalattal (VGF).

Vagyis a baloldal bemutatta új közbeszerzési modelljét, ami azt jelenti, hogy tudták, kitől, mit és mennyiért fognak vásárolni. Vagyis súlyosan korlátozták a verseny szabadságát és tisztaságát, illetve kizártak más szereplőket a piacról - közölte Volner János.

A továbbiakban elmondta: mélyen felháborítónak tartja, hogy Karácsony Gergely a németek által kiselejtezett villamosokat akar Budapest utcáin forgalomba állítani, miközben korábban új szerelvények beszerzése történt. Ráadásul ezek a villamosok légkondicionáló berendezéssel sem szerelhetőek fel és ezért a frankfurti köznyelv grillsütőnek nevezi a járműveket - fűzte hozzá.

Kiemelte, a Volner Párt elnökeként meg fogja akadályozni a főváros kifosztását. Ezért tett feljelentést korábban a zuglói parkolási rendszer működtetése és a Városháza eladásáról szóló hírek miatt is - mondta Volner János.

A Közbeszerzési Döntőbizottság korábban 150 millió forintos bírságot szabott ki a BKV Zrt.-re frankfurti villamosok beszerzése ügyében. A döntőbizottság szerint ugyanis a társaság a közbeszerzés megkezdése előtt megegyezett a frankfurti közlekedési vállalattal a 35 alacsony padlós, használt villamos megvásárlását érintő lényeges kérdésekben.