Nyitókép: MTI/Balogh Zoltán

Vezetőváltás a Mediaworksnél

Infostart
2021. november 15. 13:27
A Közép-Európai Sajtó és Média Alapítvány (KESMA) kuratóriuma Kálmán Erikát, jelenlegi vezérigazgató-helyettest nevezte ki a Mediaworks Zrt. új vezérigazgatójává, valamint az igazgatóság elnökévé.

Szabó László, aki a járványhelyzet legnehezebb időszakában is hatékonyan irányította a cégcsoportot, más fontos kormányzati megbízatást kap – olvasható a KESMA közleményében.

A KESMA kuratóriuma Kálmán Erikát, a Mediaworks lineáris médiáért felelős vezérigazgató-helyettesét 2021. november 15-i hatállyal nevezte ki a cégcsoport vezetőjévé. Az új vezérigazgató közgazdászként korábban magyar és nemzetközi vállalatoknál is vállalatszervezéssel és szervezetfejlesztéssel foglalkozott felső vezetői pozícióban és közel 10 éve médiapiaci területen dolgozik.

Általános tapasztalata mellett kiválóan ismeri magát a Mediaworks-öt: részt vett a cégcsoport korábbi akvizíciós folyamataiban, 2015-től pedig folyamatosan a menedzsment tagja.

Mint írták, a kuratórium megköszöni az eddigi vezérigazgató, Szabó László munkáját, akinek a vezetése alatt felgyorsult a vállalat digitális képességeinek fejlesztése, növekedési pályára álltak meghatározó online médiumai, kiszámíthatóvá váltak a nyomtatott piacon meglévő pozíciói, valamint hatékonyabbá váltak az üzleti folyamatok.

Szabó Lászlót

pharmainnovációért felelős miniszteri biztossá

nevezte ki Palkovics László innovációért és technológiáért felelős miniszter - írta a Magyar Nemzet. Szabó László korábban a TEVA vezetője, majd Magyarország washingtoni nagykövete is volt.

A tárca közleménye nyomán a lap azt írta, a kormány számos lépést tett az elmúlt évben a magyar egészségipar, ezen belül a gyógyszeripar erősítése érdekében. Kidolgozták az egészségipari stratégiát, jelentős, 100 milliárd forintot meghaladó összegű pályázati támogatásban részesültek a vállalatok, megkezdődött a debreceni vakcinagyár építése, a hazai gyártókra és egyetemekre épülő számos kutatási projekt indult útjára. E folyamat következő lépése a gyógyszergyártás innovációs környezetének fejlesztését irányító miniszteri biztos kinevezése.