Nyitókép: Pixabay

Most érte el az áremelkedés a kertészeteket

Infostart
2021. október 24. 07:00
Mélyebben a zsebébe kell nyúlniuk azoknak, akik valamilyen fával, cserjével szeretnék beültetni kertjüket, vagy otthonuk belső terét tennék komfortosabbá egy-egy dísznövénnyel.

A dísznövényneveléssel foglakozó vállalkozások költségei pedig alaposan megugrottak az elmúlt hetekben. Orlóci László, a Magyar Díszkertészek Szakmaközi Szervezetének elnöke arról beszélt a Magyar Nemzetnek, hogy nem lehet megúszni az áremelést. A kőolaj világpiaci ára miatt a hajtatáshoz szükséges fólia ára szinte azonnal az egekbe szökött, a vállalkozások által felhasznált energia és szállítás mellett pedig egyéb költségek is nagyot nőttek.

Azt nem tudják, hogy az általános infláció mellett meg fogják-e tudni fizetni a növények magasabb árát a fogyasztók, egyelőre azonban nincs okuk panaszra.

A covid-járvány miatti korlátozások alatti forgalom akkorára duzzadt, hogy

akadtak olyan termékkategóriák, amelyekből hiány alakult ki a piacon.

Orlóci László szerint míg a tavalyi megemelkedett kereslet hatására a kertészetek idén a szokásosnál jóval több egynyári növényt termeltek, a faiskolai árukból szűkösnek bizonyult a kínálat.

A faiskolák nem voltak felkészülve a fokozott érdeklődésre. Ugyanakkor ez nem hazai sajátosság, a nyugat-európai piacon is hiány van ezekből a termékekből – fogalmazott a szakmaközi szervezet elnöke. A pandémia miatti korlátozások feloldásával egy időben egyébként a dísznövénykertészetek forgalma is csökkent, ősszel már az elmúlt években megszokott szintre tért vissza.